A sárga még finoman, nyárízűen zenél,
- rejtelmesen édes, tejes, gyönge dióbél.
A lila fenséges, úri, elegáns jelmezbál:
gátat szab, s enged, de olykor megpróbál.
A piros szenvedély, rőtbe hajló brokát,
karcsú, forró: idézhet egykori, szép bokát.
A fekete hívogat, gyászos - ám gyönyörű;
megkínoz, mint éles, kegyetlen köszörű.
A zöld csakis fa lehet. Azt hiszem, platán:
jóságosan elrejtő és élénk színű kaftán.
A kék tiszta. Játékosan mohó és falánk,
egy kinyílott virág, szép emlékek, katáng.
A narancs irigy, éget; erős, mint a gránit,
nem kér, de kevélyen elvesz tőled bármit.
A fehér komoly. Gyötrő, leplezett hiány.
…és szárnyalni tud, akár egy szép nyitány.
A barna sóvár, hideg, elhagyott vasdarab,
mint kettétört életű, láncra vert gályarab.
A szürke szomorú, messze vetett husáng
- de alatta megbújhat ezer és egy imánk.
Budapest, 2014. október 22. | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
