2.
Hetek óta várok. Hátranézek szűkülő körömből,
- s amit látok, azt egyre inkább nem értem... -,
csak a lélek foszlik, remeg itt bent, és dörömböl;
vajon örökre elvesztem a félelmek sűrűjében...?
Emlékeim halványodnak, majd mind szerteszéled:
családom több támpillére vagy közönyös, vagy komisz.
El kellene fogadnom ezt: így büntet sorsom, s az élet,
de az én mantrám zúg bennem: Ora! Ora pro nobis!
Budapest, 2014. november 26.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
