Múltam bánatba fulladt nappalok
s karóba húzott éjszakák sora.
Köröttem mégis áldott fény ragyog:
tekinteted, mint csillagok pora.
Ki félne így akármily holnapot?
Kezem fogod, már nincs reménytelen.
S ha itt hagyom e földi színpadot,
tovább szeretlek, túl az életen. | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
