Halkan jöttél, s most szótlanul nézel,
tekintetedtől mindenem remeg.
Csak játszadozol a bágyadt ésszel,
foltokból festett árnyad itt lebeg.
Szorítasz egyet rémült énemen,
s amint hideg kezed testemhez ér,
rám tör a görcsös, ősi félelem,
s érzem, hogy arcomból kifut a vér.
Mutatsz magadból, lágy fényt hazudva
s ígéred másik, könnyebb létemet.
S eltitkolod, hogy a semmi odva
csupán, hová belőled út vezet.
Elengedsz végül, még itt hagysz engem,
túléltelek, sóhajtok boldogan.
Majd visszafordulsz, suttogsz rekedten:
jövök még hozzád, egyszer biztosan...
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
