Kihunyt a fény, sötét az éj,
a kósza szél fagyot szitál.
Halott a tér, a csöndje mély,
a perc halad s az óra áll.
A hold sehol, hiánya bánt,
az ég alatt a föld kemény.
A képzelet remény gyanánt
ezüstös álmot önt belém.
Szemem mögött a hajnal ölt
magára selymes, gyöngy ruhát.
Feléled az, mi porba dőlt
s valóra váltja önmagát.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
