Vlád Endre hívlak, harangot
kongat érted az őszi szél,
nem vittél szívedben haragot,
csak könnyes szemmel elmentél.
Tested porlad idegen földben,
szívedben egy orosz golyó,
apád keresztet, s álmot döbben,
s helyetted halni volna jó.
Véreddel festett rózsabokor
apád álmában visszatér,
a fájdalom üllőjén morzsol
eposzt a vasba, lelkedér'.
Hazádnak rendületlenül...
Voltál és Vetést sirattad,
megannyi emléket kiállt
a ház, a kápolna s az ablak.
Most itt vagyunk, és fejet hajtunk,
százegy év sír, apád sirat,
hogy ne fogjon az átka rajtunk,
őrizzük, Endre, álmodat! | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
