Időd rohan, s fényből már sok veszett el;
zöld vásznadon gödörnyi változás.
Kéket se festhetsz kormos, rossz ecsettel:
reménytelen, mint még megannyi más.
Az álmaidban mindhiába szépül,
rideg valóság: elnagyolt a táj.
Fehér kövekből szürke folt lett végül,
amit takargat ponyva és homály.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
