I.
Levendulamezőkön át vezet az utam
Bakancsosan, sohase másképp.
Gondolat, ha megfogan, csak habzó örvény,
Lehull rólam, mint a rabló-világ törvény,
Megyek szabad- magam, de nem társtalan.
Levendulamezőkön, bodzamezőkön át,
Derékig érő suhanás, reccsenés, hajlás
Minden, ami él, zuhan, s megyek előre
Közöttük bakancsosan, sohase másképp.
Hozzám nőtt, mint a haj, nem lehet ez másként.
Vagyok bakancsban suhanó gondolat-magam,
De sohse árva, sohse társtalan!
II.
Törmeléktemetőkön át visz az utam,
Nehéz, vasalt munkásbakancs alatt porzik
A föld, s orra előtt röppen a kő, mint ama
Miklósé szállt vala tegnap előtt. Bármerre
Vezethet az elrendelő erő, készen kell állni.
Rázós utakon, huzatos helyeken, hőben-hóban
Reszkető, hideg- nagy-vasakon ülve, s tövig
Taposva a gázpedált, hogy az öt tonnás jószág,
Mint a kezes bárány, duruzsoljon erőt talpad alá.
Tudd meg, hiszen itt élsz, a hideg érdek száraz
Ténnyé hazudott koloncai között, lásd, érezd,
Hogy másképp sohasem jöhet ki a lépés,
Csakis bakancsosan, sohase másképp!
2014.06.10.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
