És akkor hirtelen besötétedett.

...száguldoztak barbár szelek
a sárga szellőrózsa szirmai felett,
és a tavaszi koraeste
átvérzett, apró csillagokat tűzött
a tintapöttyös fellegekre,
- de lásd, én most is, itt is féltelek.

Féltelek mindenkitől és várlak,
már nem is számolom, mióta,
bánatom barna terhével viselősen
olyan jó elvágyódni innen titokban...
Ahol ott vagy, ahol én is,
ahol sosem jártunk, - ahol mégis...
A Deák téren, a Szigeten,
akár Pasarét, akár Debrecen,
lehet kedd, de szombat is,
Chopin, vagy John Barry andalít,
eső, Nagykörút, könyvesbolt, állomás,
reggeli együtt, busz, Párizs, bármi más,
telefon, „...jövök" - „várok Rád!"
ölelés, s azok az őszi éjszakák...

[...]

És akkor hirtelen besötétedett.

Az áprilisi est most lajtorját támaszt a
sötétséggel pezsgő égnek, -
fölöttem rózsalonc nehéz illata száll,
a templomkertben lila mécsesek égnek.
És tudom, majd egyszer egy napon,
- ha szirmokat firkál a fény az ablakon -,
felgyúl az emlék. És fájni fog nagyon.

Budapest, 2008. április 19.