Könyvtárt építek egy szavadra;
majd felhő lesz falán az ornament.
Csend ül ott: sűrű, mély - vagy talán
zeneként az őszi szél szólna bent.

Sorakoznak fent a polcokon:
a fa kérge, mit jellé váj a szú,
és a változás enigmája;
a föld, a víz, a Nap - mint lágy aszú.

Világ nő minden üres lapra,
sorokba görbül majd a tér-idő,
s a Föld néhány dőlt betű, rajta
csak ékezet lesz mindkét térítő.

Színt adok az időnek: a ma
még indigó - a régen vígaszul
a hajnal-karmazsin. A mindig ó-
arany, a soha lesz a víz-azúr.

Hangodra most tiszta rím felel,
és versbe fúl, mit ír a képzelet.
Betűnként festi meg a líra,
s e pár szavam hozzá a képkeret.