Arcomhoz érsz, akár egy könnyű fátyol,
nem hallom, érzem mindegyik szavad;
reszketsz Te is, hiszem, most mégse fázol,
hajadra cseppnyi lámpafény tapad.
Füledbe súgok, álmot, lusta holdat.
Aludj! S én éjjel nézem csendedet,
s mihelyt az égen Isten egyet forgat,
a napra dísznek Téged festelek.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
