Szemedből végre tiszta fény nevet fel,
és azt, mi elmúlt, szépnek gondolod.
Megbékélsz lassan mindegyik sebeddel,
kerted vigasztal, ringat otthonod.
Ha fúj a szél, a lombok is dalolnak,
és béke leng a görcsös ágakon.
A sóhajokból testet adsz a szónak,
s hogy egyszer elmész, az se fáj nagyon.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
