/Julcsinak/
Osztod velem azt az időt,
ami még hátra lehet.
Egymásba kapaszkodunk,
mint az indák, s gyökerek,
összefonódva föld alatt,
és a föld felett, ahol az
átrajzolt egek mélyén
e gyökértelen világ
jajkiáltása remeg.
Odébb van még minden
testetlen, örök repülés
a lélek évadán, a felhők
mélyén, ahol megáll a szél,
s békéről mesél a csend.
Addig idelenn, szó és remény,
felfelé suhan, s ami embert
érint, szeretetlen nem lehet.
Ez éltet, s tart meg mindent,
s mindenkit, akit lehet.
Osztom veled azt az időt,
ami még hátra lehet.
Elénk hulló gyümölcsöt,
megtört kenyereket.
Áldatik veled az élet,
s az összenőtt indák,
gyökerek, hajszálerek
viszik hálaimánkat
a lélek évadán.
2014-07-17
 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
