Halk sóhajokká összegyűrt szavak,
fogak fehérjén mázas gondolat,
felvett mosolyban kések alszanak,
s mi átkarol, ha fordulsz, fojtogat.
Lehunyt szemekben gyilkos képzelet,
békétlen csendre döbbenő harag,
s mi elhitette, bármi szép lehet,
csábult szívedhez nyílvesszőt farag.
Üres zsebedben két hideg tenyér;
már az sem számít, van mit vesztened,
s ki arcon csókol, hozzád mégsem ér,
amint felébredsz, rögvest elfeled.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
