A valóság megrekedt a szavak szintjén,
s lázálmaink nem válnak valóra.
A nap késik s gyorsan elenyészik,
a holnapból jelen lesz, s jövőnk illúzió,
Szépre, jóra vinne versed, karáton méretik a szó,
kalmár világ pénzért röhög, minden eladó.
Felnyög a csönd, s csak az idióta szél
rázza vakon a csupasz kerteket,
ez itt a rend – neked. Boltözönben árubőség,
az idén is csak nézheted, örök kenyérleső.
Fáj a szabadság a szegénynek, elűzik, kiirtják
innen zsarnok technikák, minden sarokból
a feltételek hiánya kiált rá, s egy hibbant világ
diktál ütemet, s megkeserül szájában a szó.
Hiába látja, szenvedi el, ami alázza,
hontalan árva marad, s cselédkönyves jussát
gyorsan kiadják, s jobb ha nincs maradása,
s ha mennie kell, csak az árvasága sír utána.
Te elmész innen, de itt marad a táj sápadt lángolása,
amely köszönti majd az újonnan érkezőt.
2019-02-07
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
