Holtak beszélnek Istenadta hangon,
szörnyek hazudnak álmot emberül,
vércsepp és sóhaj sebzett angyalajkon;
jajong a lélek, csontok közt feszül.
A menny dörög, lombok zenéje vész el,
zajok gyötörnek ringó dallamot;
csak sírdogál, ki szólni nem merészel,
s vihog, fecseg megannyi agyhalott.
Egy rongy alól a pőre vágy hörög föl,
a szív szakad, rémisztő hangja van;
megreng a Föld, kezekben fém csörömpöl,
s kiált a csönd fülünkbe hasztalan.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
