A csönd katakombáiban járok.
Sötétlik a május, s átutazó idegen
lett a nap, örök este terpeszkedik
odafent is, akárcsak idelenn.
Most bajtársakat ejt földre a végzet,
futunk előle, mulandóságunktól űzve,
s napjaink árnyai homlokunkon égnek.
Egyre többen mennek el mellőlünk,
egyedül vágva neki a fénynek.
Rend van itt csupán, de béke nincs,
a jelen a múltjára közönnyel legyint.
Gazdátlan sírnak a házak, s bennük
a gondozatlan elfeledettek, kikre már
részvéttel senki sem tekint. Jött az éj
és vert az óra, elszállt a nap virradóra.
Nem baj. Már meg sem rendülünk,
hogy zöld-deres esőkbe fúlt májusok
szállnak el kirabolt szívvel, vacogón,
s jönnek majd a régiek a jók helyett.
Sejtheted: nem lesz benne köszönet,
mert itt rend lehet, de béke sohasem.
2019. május 22.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
