Beismerem, képzelt ködökbe bújtam,
neked hazudni nem maradt okom.
Ha mit se fájna, mennyit érne múltam?
Lennék, mint házát megtagadt rokon.
Nyáron repültem, ősszel partot értem,
telet sirattam, csaltam könnytelen.
Óvott, vigyázott angyal-szőtte vértem,
kedvemre volt, időmet töltenem
Maszkok mögött, mindenki láthatatlan,
a láthatónak számos arca van.
Szememre hullt, mit másnak hátrahagytam,
így vált hasznomra bármi hasztalan.
Haltam, mert könnyű, füstös gondolatban,
s mind visszavárt, ki egyszer itt hagyott.
A földön élni vágyam olthatatlan,
egemre Isten pillant csillagot.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
