Julcsinak

Pillanatokban pillanatok égnek,
újra és újra a teljes élet, melyet
veled éltem. Szétnézek most
az éledő kertben, s kezed nyomát
látom az időtlen égen. Érint a szél,
mintha vállam dőlne hátra,
s mögöttem állsz, mint régen:
szívverésed a hátamon érzem.
Ó az a nagy szív! Nagyobb volt
mindenkiénél, s ezerszer jobban
érzett, szeretett, sajgott, féltett.
Hogy szerettél az kegyelem volt,
és nem érdem. Ha majd egyszer
újra érzem, akkor tudni fogom,
hogy megint élek, s csendesen
dőlök hátra a szívedig a szélben.

Pillanatokban pillanatok égnek,
újra és újra a teljes élet, melyet
mindig is veled éltem. Az idő
szállhat, a kereszteződéseknél
megállhat, várhat is, míg a lámpa
újra zöldre vált. Nékünk ez már
nem árthat, másnak való e század,
mely szabványosított poklába tart.

2019-03-09