A járdakőre lámpák fénye fröccsen, az alvó bokrok arcot öltenek, s a ház mögött a hajnal szőtte ködben magukba fúlnak falnak dőlt szelek.
Ásít a csend, ágról madárka rebben,
s ahol karók közt tarka folt lapul,
a holnapot két macska várja lesben;
pár hóvirág fejet hajt szótlanul.
A rét felől soványka fűszag árad,
a szebb idők rügyekben rejlenek,
de ébred már az eddig fagyba zárt had,
és összesúgnak lelkek, szellemek.
S az ablakokból csillagokba vágynak
az álommélyről feldörzsölt szemek.
A pontolyant szívük mutatja másnak;
akik szeretnek, úgy igyekszenek.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
|