Én értelek, hűlt láng lobog szemedben,
szívembe mégis csended tép sebet,
s mert lomjaim közt emlék fénye lebben,
feléd taszít megint a képzelet.
A csókjaidból szobrokat faragtam,
ajkamra égett mindegyik szavad.
Voltál a szépség számtalan nyaramban,
most ráncaimhoz gyémántpor tapad.
Köszönhetem, hogy gondtalan lehettem
engem vigyázó, rám simult kezedben,
és álmodhattam ébren, boldogan.
Halálomig leszel feledhetetlen,
felhők rohannak szerteszét felettem,
vagy, mint egy csillag, bennem pont olyan.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
