Nagyhéten

I.

Nem a világ lett más hirtelen,
hanem a reá vetett tekinteted,
ébredés ez, mert érzed,
hogy mulandóságodat is a vártnál
hamarabb elveszítheted.
„Csak ami örök”, úgyis az visz tovább,
mert ma a földhöz szögez a realitás,
amellyel a pillanatot vészeled át.
Túlterhelt tények zúzzák a reményt,
s az elején már a végére gondolsz,
ahol újra majd valami béke vár,
s magadra zárt háznyi hazádat
kinyitja a napsugár.

II.

Minden tegnapi szó a mába hull,
s teletölti a jelen kelyheit. Ami idő
még rád várhat, arra elég csak,
hogy meglássad, mit hozhat a múlt.

III.

Az ember csöndben vár, s a szél
csak zúg, zörög, unottan tépázza
sarjadó bokrok hegyét, integet a fáknak;
valami kezdődött, s gyorsan véget ért.

IV.

Üres termek, terek. Kivirágzott alkonyat
felett remeg testesen, kerek arccal a hold.
Némult helyekre hull az áldás, mint a mag,
amely útszélre tévedt, s kárpitként meghasadt.

2020-04-06