A magány utolsó hídjához értem,
táltos ősszavak jöttek el velem;
lépcsőket lépek lassan, kimérten,
túlpartot pásztáz sas tekintetem.
Fehér az ingem, tarisznyám rajta,
Kolduskirályfi ma hazát talál;
anyám az igét lelkembe varrta,
hogy ne leljen rajtam fogást a halál.
A hidak még állnak. Őrbakancs kopog,
szuronyszavakból terveznek jövőt.
Hiába hordok szívemben zászlót,
ha nem jössz át, hogy adj hozzá erőt!
Szatmárnámeti 2021. 02. 14.
|