Magamnak végül úgyis megbocsájtok,
de nem tudom, mit kezdek majd veled,
ha több se lesz belőled épp csak átok
és annak súlya fordít ellened.

Az ablakot, riadsz, lakatra zárod,
magadba bújsz, ha szólsz, csak ellenem.
Hogy győzni tudj, majd rám fogod magányod
és két mosoly közt engedsz vesztenem.