Sarjad az inda a földölelésből,
reszketeg álmokat űz el a fény,
áttör a pajzsain, átitat, és föl-
földerül arcom is - újra enyém.

Színeket ingat az ágon a szellő,
hajnalok állnak a tükrök előtt,
roppan a vértje alatt teli felhő,
s orra bukik - hideg őszi esőt

szőne megint az a fránya nagy égbolt,
szőne belém haragot, keserűt,
szőne a bőröm alá, s ami rég volt:
rágja, de rágja megint a derűt.

Sarjad a rögszag a földölelésből,
izzik a távoli láztünemény,
áttör a pajzson az éjszaka, és föl-
fölszalad újra az inda remény.