Az ajkadon régen kihűlt a lárma,
szemed színének gyászos vége lett.
Az ajtaját a vak gödör bezárta,
rögök takarnak minden részletet.

Tömör sötét, semerre sincs kijárat,
mi fogva tart, a csontokig hatol.
A semmi van, nem sürget, meg se várat,
és férgek másznak rád a nincs alól.

A föld forog, feletted jönnek-mennek,
lelked talál egy ennél szebb helyet.
Eszébe jutsz-e olykor annak, ennek?
akkor már mindegy, más nem is lehet.

(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)