A költő bogár a hátán,
néha Isten, néha sátán.
Egyszer álom, egyszer fejseb,
olykor eljön, olykor elmegy.

Jobbról őrült, zseni balról,
úgy simogat, meg is karmol.
Karon ringat, szívet mérgez,
most miért az, most miért ez.

Sírva boldog, vígan gyászol,
kemény márvány, puha jászol.
Tűzet olt el, lángot éltet,
ő a tettes, ő a sértett.

Akkor részeg, mikor józan,
képzeletben és valóban,
ehhez bátor, ahhoz gyáva,
felhőt markol térden állva.

Ez itt másol, az ott oktat,
egyik majd' hét, másik pont hat.
Ez a kecske, az a tigris,
az a legjobb, 'melyik nincs is.

Van a csúcsa, van az alja,
aki kapja, aki marja.
aki érti, fel se fogja,
akit őriz, annak foglya.

(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)