"A maga módján itt is megterít
a kamatra gyötört,
áldott anyaföld.
Egy vaslábasban sárga fű virít."

(József Attila – Elégia)

 
Van itt siker, fut a szekér,
ami kilóg, az is befér.
Igaz, hamis, való, látszat,
szemfényvesztőt bárki játszhat.

Nagy-képernyő, plakát, öröm,
kemény hab ül poshadt sörön,
ha nem tetszik, kalap, kabát,
fejek fölött hullám csap át.

Jobbról ütnek, vernek balról,
az is szurkál, ez is karmol.
Napot lopnak s eget holddal,
átok csapás mindkét oldal.

A volt titkár áld és avat,
a jó szomszéd nyer egy tavat.
Egyenlőség, ihaj-csuhaj,
direkt járat: Várfok-Dubaj.

Kényszermosoly, kétes üzlet,
még egy, melyből semmi ügy lett.
Kölcsön-kenyér, titkos vagyon,
a kérdezőt csapják agyon.

Apró betű, aljas hitel,
talpon maradj, alkudni kell;
csontig markol, nem ereszt el,
kandúr játszik egerekkel.

Csillag, sarló, azúr madár,
lyukas korsó két kútra jár.
Lombkorona, bányamélység,
magtár rohad, pálya-fény ég.

Szőnyeg alá kennek sarat,
rokon, barát díjat arat.
Néhány grammból így lesz tonna,
s örömlányból primadonna.

Tömött zsebbel műt az orvos,
egy szivacs jár öt lavórhoz.
Olcsó a test, nyűg a lélek,
könny és sóhaj: minek élek?

A tudatlan tudóst aláz,
hülyék ajkán visít a láz.
Szenvedjen meg, ha mást nevel,
"náje szisztem, andern level."

Legyen műhely, nagy bolt, bazár,
ha számla kell, fentebb az ár.
Mosott pénzből, birtok, fészek,
résszé vesznek az egészek.

A sok bolond bölcsen tapsol,
s fapálcikát farag vasból.
S a gaz király  mocskos kézzel
jelent gyomlál, jövőt tépdel.

 
"Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább"

(József Attila – Sárga füvek)