Nekem nem kell hús: a dús kebel, már nem ölel ölmeleg mámor. Holt vagyok - ugyan ki ölne meg? - Ám szeplőtlen foganok bárhol. Mert ez az ágy csak párna, paplan, és testem a tiszta lepedő. Ha jönnél, úgy teszek majd mintha, de szívemen csak a serte nő. Ágyékod szirt legyen, meredély, s combom közt az éj sötét katlan. Minden igenem nemtelen kéj, és e vadon áthághatatlan. |