Egy fényes, tiszta nyári reggelen Bachot hallgatni,
vagy a végső idők letisztult bluesait, forró teát kortyolgatva
a fotelban hátradőlve olvasni Supervielle, Szepesi Atilla verseit, 
megszentelt, kegyelmi pillanat, s mind oly örök, mint a teremtés csöndje,
amikor testet ölt a születő álom, s az ember csak, mint gondolat
van csupán jelen, s a levelek tenyerén finom erezetet rajzol
a hajnali nap, s a készülő ihlet, mint könnyű szél lebeg
a holnap erdei felett, a madarak lágyan borzolódó tollpihéi között,
életünk kezdetén áradni  kezd egy dallam a kezdődő kegyelemmel,
s vonul, vonul az idő, amint a karaván halad a sivatagon át az oázis felé,
elengedett kézzel  életünk reggelén, új kezdetek ajtói nyílnak régi falakon,
s átlátunk szívünk üvegén, amikor elindulunk egymás felé,
bár az álnok elme már elkezdte romlásunkon törni a fejét;
de azért még minden gondolat tiszta és ép, igen, éppen most
kellene elengedett kézzel felszállni a széllel a nap felé
madarak, pillangók, könnyű bogarak útján, mert itt áll a reggel
az ablak előtt, tökéletes élet-pillanat, állandó-változó teljesség,
s futhatunk elengedett kézzel egy régi-új álom után…

2023-06-17