Ha csontunk már a mélyben porlad,

ne sírjatok! Nyugodjanak csak a holtak,

hiszen nekik már úgyis mindegy,
hogy könny, vagy eső hull rájuk – egyre megy -,
egy lélekké váltak azok a csontok;
köztetek él ő, rátok vigyázva: boldog
majd akkor lesz igazán, ha látja,
hogy bennetek nyílik ki szíve virága.