Ma az ősz parancsa vigyázta minden léptem, és te ott voltál velem, - úgy, ahogy reméltem.
Dünnyögtem csendben vagy csak gondolatban, azt az egyetlen nevet, mit érverésem dobban.
Lassan gördültek szívemre becéző, lágy szavak, lázas délután volt, - és vágytam, hogy lássalak.
...és a novemberi, vérző, bronzszín avar felett békesség ült, mint sárgult fotó: körötte ónkeret.
A holnaphoz belőled, - magamba erőt merítettem, végtelen a csend; boldog és szelíd, akár az Isten.
Olyan jó volt éreznem ebben a halk alkonyatban, hogy vagy nekem, - titkos, álom és mondhatatlan...
|