Minden rossz nap múltba rejtve, szúrós bánatom majd virradatba dől, nézd, lehámlott már a kék az égről: csak én állok az ablakban fényt keresve, de csupán a januári est szürkesége ömlött, - ott, túl a bús esti hegyekre. Egykor - nélküled - élni sem akartam, ám kiszökni az életből, jaj, azt nagyon: egy utolsót lendíteni kerekén a sorsnak... ...de most már hiszem, hogy van irgalom, és annyira remélem, hogy te jó vagy.
|