Titkos út, hol szétnyílnak a sziklafalak,

meztelenül jő a kecskelábú Pán,

Nymhfák futnak lépteinek hallatán,

S csak szeme lángol, ahogy jő, mint árnyalak.

Szent örömként csobog a csendes patak

Ahogyan a föld öléből lágyan feltőr,

mint a nap a  lebegő felhőkből,

s árnyak közé vet lángoló nyilakat.

Egy Nymhfa lép elő, vágyódón hallgat,

mohákon csillan a hajnali harmat.

Gyermeki szívében áhítat terem.

De ekkor előlép a fekete isten…

Eltűnnek. Egy kacaj még, s csak a bokor zizzen

Majdan csend terül szét a rengetegen.

   Pan

A travers les halliers, par les chemins secrets
Qui se perdent au fond des vertes avenues,
Le Chèvre-pied, divin chasseur de Nymphes nues,
Se glisse, l'oeil ardent, sous les hautes forêts.

Il est doux d'écouter les soupirs, les bruits frais
Qui montent à midi des sources inconnues
Quant le Soleil, vainqueur étincelant des nues,
Dans la mouvante nuit darde l'or de ses traits.

Une Nymphe s'égare et s'arrête. Elle écoute
Les larmes du matin qui pleuvent goutte à goutte
Sur la mousse. L'ivresse emplit son jeune coeur.

Mais, d'un seul bond, le Dieu du noir taillis s'élance,
La saisit, frappe l'air de son rire moqueur,
Disparaît... Et les bois retombent au silence.