Őszirózsák múlnak végleg,
szent igézet, sötét átok,
Isteneknek kezén mérleg,
s megítélik a világot.

Utószor az arany horda:
az ég, a lomb, a nap,
Az ősi lét már hordja
szárnyait a múlás alatt?

Utoljára most a vágyott
rózsám kéjben, részegen.
A nyár a csendben áll ott,
hol fecskék tűnnek kék egen.

S még egyszer a sejtelem,
s benne bizonyosság lángol,
fecskék suhannak a vizeken,
útból isznak s éjszakából.

Gottfried Benn: Astern

Astern - schwälende Tage,
alte Beschwörung, Bann,
die Götter halten die Waage
eine zögernde Stunde an.

Noch einmal die goldenen Herden,
der Himmel, das Licht, der Flor,
was brütet das alte Werden
unter den sterbenden Flügeln vor?

Noch einmal das Ersehnte,
den Rausch, der Rosen Du -
der Sommer stand und lehnte
und sah den Schwalben zu,

Noch einmal ein Vermuten,
wo längst Gewissheit wacht:
Die Schwalben streifen die Fluten
und trinken Fahrt und Nacht.