Hull a hó. A nagyvilág most csendes. Ez december hava.

De milyen jó itt lenni, Istenem, oly meghitt ez a pici szoba!

A kandalló izzó szénnel és vöröslő hasábbal van tele,

a mennyezetre bágyadt csíkot von, s lágyan színezi be,

nem hallani itt mást, csak ahogy a zubogó víz neszez.

Fönt, magasan a polcok tetején, a két fekhely felett,

üveggömb pisla fénye remeg, s alatta ő, fején korona,

bal kezében a világot tartja, oltalomra kész a jobbja,

magához engedi a kicsinyeket, kik hisznek benne,

és nyájasan fogadja be őket ünnepélyes leple,

hatalmas sárga kalapja alatt arca szép és komoly,

itt a prágai Gyermek-Jézus uralkodik és országol.

Egyedül van a kandalló előtt, és az beragyogja,

mint templomok mélyén elrejtve a szentséges ostya,

és a Gyermek-Jézus napkeltéig testvéreit vigyázza.

Olyan halkan, akár a sóhaj, mi ellebben égő lázban,

az örök létezés a kicsiny szobát átkarolja,

akár a bűntelen s egyszerű dolgok drága csokra!                

Mert semmi rossz nem történhet, ha ő itt van velünk.

Lelkünk nyugszik, Jézus vigyáz ránk, ő a mi testvérünk.

Itt van nekünk, és miénk minden áldott jó:

a csodálatos baba és a kedves hintaló,

miénk a bárány is, ott áll a szoba sarkában mind a három.

Minden jó a miénk, mi alszunk békén, és édes az álom.

A függönyök lehúzva, és ott lent, ki tudja, honnan,

a havas éjszakában valamilyen óra csendül hosszan.

Apró ágyában a gyermek most boldogan érti meg,

hogy bár elszunnyadt, de mindig vele van az, akit szeret,

kicsit forgolódik, és dünnyögve nyújtja két karját,

megpróbál felébredni, de képtelen rá.

L’enfant Jésus de Prague  

Il neige. Le grand monde est mort sans doute. C’est décembre.

Mais qu’il fait bon, mon Dieu, dans la petite chambre!

La cheminée emplie de charbons rougeoyants

Colore le plafond d’un reflet somnolent,

Et l’on n’entend que l’eau qui bout à petit bruit.

Là-haut sur l’étagère, au-dessus des deux lits,

Sous son globe de verre, couronne en tête,

L’une des mains tenant le monde, l’autre prête

À couvrir ces petits qui se confient à elle,

Tout aimable dans sa grande robe solennelle

Et magnifique sous cet énorme chapeau jaune,

L’Enfant Jésus de Prague règne et trône.                 

Il est tout seul devant le foyer qui l’éclaire

Comme l’hostie cachée au fond du sanctuaire,

L’Enfant-Dieu jusqu’au jour garde ses petits frères.

Inentendue comme le souffle qui s’exhale,

L’existence éternelle emplit la chambre, égale

À toutes ces pauvres choses innocentes et naives!       

Quand il est avec nous, nul mal ne nous arrive.

On peut dormir, Jésus, notre frère, est ici.

Il est à nous, et toutes ces bonnes choses aussi:

La poupée merveilleuse, et le cheval de bois,

Et le mouton, sont là, dans ce coin, tous les trois.   

Et nous dormons, mais toutes ces bonnes choses sont à nous!

Les rideaux sont tirés... Là-bas, on ne sait où,

Dans la neige et la nuit sonne une espèce d’heure.

L’enfant dans son lit chaud comprend avec bonheur

Qu’il dort et que quelqu’un qui l’aime bien est là,

S’agite un peu, murmure vaguement, sort le bras,

Essaye de se réveiller et ne peut pas.

Paul Claudel (1868-1955)