 | | | 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja. Kalendárium | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Charles Baudelaire: Őszi ének |   | |
Hideg napok jőnek, rajtam konok éj dúl.
Isten veled, röpke nyár; mi volt, elveszett.
Már udvarunkra döng, dörög a fa, ha leborul,
s rá visszadördül a gyászos kövezet.
Az összes téli nap bennem lázong, tombol,
harag, undor tépáz; iszony, s minden lelki lom.
Örvénylő szürkeség lesz a napkorongból,
s e pokolban szívem vérző nagy jégorom.
S ahogy farönk zuhan, már a hideg kiver,
vérpad dübög így, és jajával az udvar teli.
Szívem torony, s dűl a romlás ütemivel,
amint felbúgnak a rossz búm ütegei.
S úgy érzem, e dühödt ütem lassú búja
enyém. De koporsó készül, s e hang belém vás.
Kinek? S miért siet? A tájat már ősz dúlja,
s e neszezés titkos és bús, akár egy utazás.
2.
Szeretem a szemed elomló, zöld tüzeit,
áldott, Szép Nőm! De ma nekem csak a bú terem,
érzem, nem vár szíved, ágyad, kályhád tüze itt,
s csak a Napot vágyom, mi csillog a tengeren.
De most te légy anyám! Gyengéden ölelj még!
Tudom, hazug, vagyok, hűtlen, gonosz, gyáva!
Legyél szeretőm és húgom, s szent alkonyi ég,
fogadj szelíden dús és őszi glóriádba!
Közel a vég! A sír felém tátog, s rám lel.
Engedd még bús fejem, hogy az öledbe várja,
amint a nyár kihuny fehér és vad tüzekkel,
s amíg sírok, befon a szelíd ősz pompája.
Chant d'automne
I
Bientôt nous plongerons dans les froides ténèbres ;
Adieu, vive clarté de nos étés trop courts !
J'entends déjà tomber avec des chocs funèbres
Le bois retentissant sur le pavé des cours.
Tout l'hiver va rentrer dans mon être : colère,
Haine, frissons, horreur, labeur dur et forcé,
Et, comme le soleil dans son enfer polaire,
Mon coeur ne sera plus qu'un bloc rouge et glacé.
J'écoute en frémissant chaque bûche qui tombe ;
L'échafaud qu'on bâtit n'a pas d'écho plus sourd.
Mon esprit est pareil à la tour qui succombe
Sous les coups du bélier infatigable et lourd.
Il me semble, bercé par ce choc monotone,
Qu'on cloue en grande hâte un cercueil quelque part.
Pour qui ? - C'était hier l'été ; voici l'automne !
Ce bruit mystérieux sonne comme un départ.
II
J'aime de vos longs yeux la lumière verdâtre,
Douce beauté, mais tout aujourd'hui m'est amer,
Et rien, ni votre amour, ni le boudoir, ni l'âtre,
Ne me vaut le soleil rayonnant sur la mer.
Et pourtant aimez-moi, tendre coeur ! soyez mère,
Même pour un ingrat, même pour un méchant ;
Amante ou soeur, soyez la douceur éphémère
D'un glorieux automne ou d'un soleil couchant.
Courte tâche ! La tombe attend ; elle est avide !
Ah ! laissez-moi, mon front posé sur vos genoux,
Goûter, en regrettant l'été blanc et torride,
De l'arrière-saison le rayon jaune et doux !
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika