(részlet)

Istenem, te semmit nem alkottál hiába, s ha mindez eltűnne, sirathatnánk, ha elveszne kárba!

A sok szépség, melynek semmi haszna, a kéklő Itália ege vajon  szolgálhatna-e másra,

ha nem arra, hogy szívünk megnyugodjon, s kiteljesedjen vágya?

Hogyan lehetne öröm az élet, ha az öröklét hiányzik?

Hogyan lehetne öröm az élet, ha szeretetünk hiányzik?

Szakadatlan jajong a gerle, magánya az erdő mélyén visszhangzik.

A seb, mit hiányod mar, a szomjúság, mely lelkünk mélyéből sír fel, és

minden vétkünk, imádságunk, mint négy kinyújtott kar,

ez az, ami Jézust hatalmas erővel az örök Isten mellől kitakar!

Van már jobb kereszt, mint amit Izrael ácsolt fából, hogy Isten Fiát rászegezze:

Ferenc önként kínálja vállát, hogy súlyosodjon rá Krisztusunk keresztje.

És ki támolygón alászáll Alvernából és titkon megmutatja Klárának e lüktető sebet és annak nyomát,

Jézus Krisztus az, ki Ferenccel együtt az egyetlen élő, szenvedő és megváltó világ!

 Saint François d’Assise  

[…]

Mon Dieu, vous n’avez rien fait en vain et comme ce serait dommage de laisser se perdre tout ça !

Toute cette beauté qui ne sert à rien, et toute cette Italie dans l’azur, à quoi est-ce qu’elle peut servir

Si ce n’est à dilater en nous l’insatisfaction et le désir ?

Comment jouirions-nous de la vie alors que l’éternité est absente ?

Comment jouirions-nous de la vie alors que notre amour est absente ?

Sans cesse au fond de la forêt se plaint la colombe gémissante.

La plaie que vous faites en manquant, et la soif au fond de nous qui crie, et l’expansion comme quatre membres de notre prière et de notre péché,

C’est cela qui arrache puissamment Jésus du fond de Dieu disloqué !

Il y a mieux que ce que les Juifs ont trouvé en bois pour clouer Dieu le Fils.

François est réquisitionné pour qu’il serve dans sa chair au Crucifix.

Et ce qui descend en chancelant de l’Alverne et qui montre en secret à Claire cette plaie et cette cicatrice,

C’est Jésus Christ avec François une seule chose vivante et souffrante et rédemptrice !