"Honnan hát a bánat, e komor és fájó bú,

mely mint sötét hullám, kopár szirtnek rohan?"

Ha beérik szívünk, lehet a szív szomorú,

s kár eztán élni már, hisz tudják ezt sokan.

Ez köznapi bánat nem rejteni való,

akár az örömöd, mi okra jól felel,

Ne kérd, Szép Kíváncsim, ami nem vallható!

Hangod bár édes, most – hidd -, nem érdekel!

Hallgass Tudatlanom, ki oly kedves vagy, s édes!

Szelíd ajkú gyermek, az Élet jobban véges,

mint a Halál, mely lágy fonatú mélybe vet.

Hagyj még az öncsalás szent kéje s láza közt,

hol szép szemed még szebb álmokban megfüröszt,

hogy majd rám csukhassad örök álmú szemedet!

Semper eadem

" D'où vous vient, disiez-vous, cette tristesse étrange,

Montant comme la mer sur le roc noir et nu ? "

- Quand notre coeur a fait une fois sa vendange,

Vivre est un mal. C'est un secret de tous connu,

Une douleur très simple et non mystérieuse,

Et, comme votre joie, éclatante pour tous.

Cessez donc de chercher, ô belle curieuse!

Et, bien que votre voix soit douce, taisez-vous!

Taisez-vous, ignorante ! âme toujours ravie!

Bouche au rire enfantin ! Plus encor que la Vie,

La Mort nous tient souvent par des liens subtils.

Laissez, laissez mon coeur s'enivrer d'un mensonge,

Plonger dans vos beaux yeux comme dans un beau songe,

Et sommeiller longtemps à l'ombre de vos cils!