Jöjj velem a holtnak hitt parkba és lásd,
a fénylő távol messze már, rád nevet,
és az égi kék ringat kék varázst,
s a tó vízére hullajt tarka képeket.

Gyűjtsd emitt a lombot, sárga már a nyír,
szürke a bukszus, a szél is erre sír,
megkésett rózsaszirmok gyúlnak itt,
fond belőlük a hervadt ősz koszorúit.

Ne hagyd az őszirózsát, ne hagyd kint.
bíborként ég a vadszőlő levele.
Mi megmaradt, szín s fény, kösd egybe vele,
s nézd, ez mind az őszi képből rád tekint.

Komm in den totgesagten park

Komm in den totgesagten park und schau:
Der schimmer ferner lächelnder gestade
Der reinen wolken unverhofftes blau
Erhellt die weiher und die bunten pfade.

Dort nimm das tiefe gelb - das weiche grau
Von birken und von buchs - der wind ist lau
Die späten rosen welkten noch nicht ganz
Erlese küsse sie und flicht den kranz

Vergiss auch diese letzten astern nicht
Den purpur um die ranken wilder reben
Und auch was übrig blieb von grünem leben
Verwinde leicht im herbstlichen gesicht.

George, Stefan (1868-1933)