Az utca félhomályban. Palotákra zuhog az alkony,
és a nap visszfényében aranylik a sok cifra balkon.
A varázskert mögött látod, ugye - a szemed alkot -,
a szívednek oly’ kedves, ovális és ismerős arcot…?
Az ablak mögül fölvillan talán az egykori szépség,
s távolról úgy ködlik fel, mint régesrégi fénykép…
Csak lépteid koppannak, az üres utca zengi vissza,
s a hanyatló nap ragyogását a csönd végül beissza.
Ó, micsoda kín! A szívre kő zuhan. Ez ő? Ott vár…?
Jaj, nincs, nem lehet… Ő a kék csillagok közt él már.
Antonio Machado - En sueños
La calle en sombra. Ocultan los altos caserones
el sol que muere; hay ecos de luz en los balcones.
¿No ves, en el encanto del mirador florido,
el óvalo rosado de un rostro conocido?
La imagen, tras el vidrio de equívoco reflejo,
surge o se apaga como daguerrotipo viejo.
Suena en la calle sólo el ruido de tu paso;
se extinguen lentamente los ecos del ocaso.
¡Oh angustia! Pesa y duele el corazón... ¿Es ella?
No puede ser.. Camina... En el azul, la estrella. Budapest, 2014. augusztus 23.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
