Előszó a fordításhoz

A Cathleen ni Houlihan Yeats egyik legnagyobb hatású műve, 1903-ban írta Lady Gregoryval. A darabot Angliában is bemutatták, témája miatt nagy hatással volt az ír radikálisokra, volt, aki a drámában található versbetét szavaival várta a kivégzőosztagot az 1916-os Húsvéti felkelés után. 
Yeats később lelkiismeretfurdalást érzett műve miatt, ahogyan azt írja Az ember és a visszhang című versében: 

"Most már öreg vagyok s beteg,

De e kérdéstől még mindig remegek,

Minden éjjel csak virrasztok,

Ám választ, azt sosem kapok:

A drámám adott rá okot,

További információ: Smaragd és Vér c. írásomban. 
RR

Cathleen Ni Houlihan

William Butler Yeats, Lady Gregory

1903

Szereplők

PETER GILLANE
MICHAEL GILLANE, a fia, nősülni készül
PATRICK GILLANE, Michael 12 éves öccse
BRIDGET GILLANE, Peter felesége
DELIA CAHEL, Michael menyasszonya
A SZEGÉNY ÖREGASSZONY
Szomszédok

CATHLEEN NI HOULIHAN

Szín: Egy Killala melletti kis ház belseje, 1798-ban. BRIDGET egy asztalnál áll és egy csomagot bont ki éppen. PETER a tűzhely egyik oldalán, PATRICK a másikon ül.

PETER. Mi ez a hang?

PATRICK. Nem hallok semmit sem. [Hallgatózik] Most már hallom. Mintha éljeneznének. [Odamegy az ablakhoz és kinéz rajta.] Kíváncsi vagyok, minek örülnek ennyire. Nem látok senkit.

PETER. Talán gyeplabdáznak.

PATRICK. Ma nincsen gyeplabda meccs. Valahol lent a városban éljeneznek.

BRIDGET. Gondolom, csak a fiúk játszanak valamit. Gyere ide Peter, és nézd meg Michael esküvői ruháit!

PETER. [Az asztalhoz tolja a székét]. Nagyon szépek azok a ruhák, tényleg!

BRIDGET. Hát, neked nem voltak ilyen ruháid, amikor elvettél engem, még vasárnapi kabátod sem, csak egy hétköznapi.

PETER. Ez bizony így volt. Eszünkbe sem jutott sosem, hogy a fiunk ilyen ruhában mehet majd az esküvőjére, vagy hogy ilyen jó helyre hozhatja majd a feleségét.

PATRICK. [Még mindig az ablaknál]. Egy öregasszony jön lefelé az úton. Vajon ide tart hozzánk?

BRIDGET. Az egyik szomszéd lesz az, hogy halljon valamit Michael esküvőjéről. Nem látod, hogy ki az?

PATRICK. Azt hiszem, idegen, de nem hozzánk jön. Abba a közbe fordult, amely Murteenékhoz vezet, ahol ő meg a fiai a birkákat nyírják. [BRIDGET felé fordul] Nem emlékszel mit mesélt a Keresztúti Winny valamelyik este arról a furcsa asszonyról, aki csak járja és járja a vidéket és nem érdekli, mi háború vagy egyéb baj van?

BRIDGET. Hagyj bennünket Winny beszédével, inkább menj és nyiss ajtót a bátyádnak. Hallom, ahogy jön fel az úton.

PETER. Remélem, elhozta magával Delia hozományát biztonságban, mert még a rokonai beleszólnak az egyezségbe, miután nyélbe ütöttem. Volt azzal éppen elég bajom.

[PATRICK kinyitja az ajtót és MICHAEL bejön].

BRIDGET. Mi tartott ennyi ideig, Michael? Már régóta várunk!

MICHAEL. Elmentem a paphoz elrendezni, hogy adjon minket össze holnap.

BRIDGET. Mondott valamit?

MICHAEL. Azt mondta, hogy remek ez a házasság, és sose volt olyan boldog még ezen a plébánián, mint most, hogy engem és Delia Cahelt összeadhat.

PETER. Nálad van a hozomány, Michael?

MICHAEL. Itt van.

[MICHAEL leteszi a táskáját az asztalra, elmegy onnan és odahajol a kandalló kéményéhez. BRIDGET, aki végig a ruhákat nézegette, igazgatta a varrásokat, a zsebek bélését próbálgatta, stb., felakasztja a ruhákat a szekrényre.]

PETER [Feláll, kezébe veszi a táskát és kiszórja belőle a pénzt]. Igen, nagyon jó üzletet kötöttem neked, Michael. Az öreg John Cohel előbb vagy utóbb megtartotta volna ennek egy részét. ’Hadd tartsam meg a felét, amíg az első fiú meg nem születik.’ mondja ő. ’Hát nem fogod.’ mondom én. ’Akár lesz fiú, akár nem, az egész száz fontnak Michaelnál van a helye, mielőtt a lányod a házba hozza.’ Aztán beszélt vele a felesége, és végül odaadta.

BRIDGET. Úgy látom, örülsz, hogy kezelheted a pénzt, Peter.

PETER. Hát, bárcsak lett volna akkora szerencsém, hogy száz fonthoz jutok, vagy akár csak húszhoz is, amikor megnősültem.

BRIDGET. Nos, ha nem hoztam sokat, hát nem hoztam sokat. Amikor hozzád mentem, kaptál tőlem egy fészekaljnyi tyúkot, amit etettél, meg bár juhot, amit elvihettél a Ballinai piacra. [Bosszankodik és lecsapja a kancsót a kredencre]. Ha nem is hoztam magammal hozományt, de megdolgoztam érte a két kezemmel, megszültem a babát, Michaelt, aki most ott áll a szénakazalban, mindemellett vetettem a krumplit, és sohasem kértem se szép ruhákat, se egyebet, csak azt, hogy dolgozhassak!

PETER. Ez így is volt, valóban.

[Megveregeti felesége karját].

BRIDGET. Jól van, most hagyjál, hadd teszem rendbe a házat annak az asszonynak, aki lakni jön ide.

PETER. Te vagy a legjobb asszony Írországban, de azért a pénz is jó. [Újra átszámolja a pénzt és leül]. Sose gondoltam, hogy egyszer majd ennyi pénzt látok e négy fal között. Most, hogy a miénk, nagy dolgokat tehetünk! Megvehetnénk azt a tíz hektár földet, most, hogy Jamsie Dempsey meghalt, és bevethetjük. Elmehetünk a vásárba, Ballinába, hogy megvegyük a marhákat. Michael, Delia kért pénzt saját magának?

MICHAEL. Nem. Nem úgy tűnt, mint aki észrevette volna, vagy foglalkozna vele egyáltalán.

BRIDGET. Nem is csoda. Miért is foglalkozna vele, amikor itt vagy neki te, egy erős, fiatal és rendes férfi? Büszke lehet arra, hogy te vagy neki, egy komoly fiú, aki jól fog bánni a pénzzel, aki nem veri el az egészet, és nem is költi el italra, mint egyesek.

PETER. Gondolom, Michael sem gondolt a hozományra, csak arra, hogy milyen az a lány, aki majd a párja lesz.

MICHAEL. [Odajön az asztalhoz]. Nos, inkább legyen egy bájos nő mellettem, aki velem tart mindenhová. A hozomány csak egy ideig tart, de a párom, az mindig velem lesz!

PATRICK. [Elfordul az ablaktól]. Már megint éljeneznek a városban. Talán lovakat hoztak Enniscroneból? Akkor szoktak így örvendezni, amikor a lovak elérnek a kúthoz.

MICHAEL. Most nincsenek ott lovak. Ugyan, hová vinnék őket, amikor nincs is a közelben vásár? Patrick, menj be a városba és nézd meg, mi folyik ott.

PATRICK. [Kinyitja az ajtót, hogy kimenjen, de megáll egy pillanatra a küszöbön]. Mit gondolsz, Delia nem felejti el az agárkölyköt, amit megígért, hogy elhozza, amikor ideköltözik?

MICHAEL. Biztosan nem felejti el.

[PATRICK kimegy, az ajtót nyitva hagyja].

PETER. Most már Patrickon lesz a sor, hogy hozományt keressen, de ez nem fog olyan könnyen menni neki és saját háza sem lesz.

BRIDGET. Néha azon gondolkozom, hogy most, amikor olyan jól mennek a dolgaink, Cahelék meg mögöttünk állnak a környéken, Delia nagybátyja maga is pap, talán Patrickból is válhatna pap egy nap, annyira szeret olvasni!

PETER. Lesz még rá idő bőven, mindig tele vagy tervekkel, Bridget.

BRIDGET. Most már jól ki tudjuk taníttatni, nem kéne úgy elküldeni, hogy mint holmi alamizsnán tengődő diákként járja be az országot.

MICHAEL. Már nem éljeneznek.

[Odamegy az ajtóhoz, álldogál egy kicsit, a kezét a szeme fölé teszi, hogy beárnyékolja].

BRIDGET. Látsz valamit?

MICHAEL. Egy öregasszonyt látok az úton jönni fölfelé.

BRIDGET. Ki lehet az? Biztosan az a különös asszony, akit Patrick látott nemrég.

MICHAEL. Nem hinném, hogy az egyik szomszéd lenne, bár a köpönyege úgyis eltakarja az arcát.

BRIDGET. Valami szegény asszony lehet, aki hallotta, hogy esküvőre készülünk, és reméli, hogy kap valamit.

PETER. Elrakom szépen a pénzt szem elől. Nem lenne okos dolog elől hagyni, hogy mindenféle idegen láthassa.

[Odamegy egy nagy ládához a sarokba, kinyitja, beleteszi a zsákot és elszöszmötöl a zárral].

MICHAEL. Ő az, apa! [Egy öregasszony halad el az ablak előtt, közben ránéz Michaelra]. Örülnék, ha nem jönne idegen a házba az esküvőm előtti éjszakán.

BRIDGET. Nyisd ki az ajtót, Michael, ne várasd azt a szegény asszonyt.

[Az ÖREGASSZONY bejön. MICHAEL félreáll, hogy utat adjon neki].

ÖREGASSZONY. Isten áldja mindnyájotokat!

PETER. Isten áldja magát is!

ÖREGASSZONY. Jó ez a menedék.

PETER. Bármilyen menedék legyen is, légy üdvözölve.

BRIDGET. Üdvözlégy és ülj le oda a tűz mellé.

ÖREGASSZONY. [A kezét melengetve]. Csípős a szél odakint.

[MICHAEL kíváncsian nézi az ajtóból. PETER odamegy az asztalhoz].

PETER. Sokat utaztál ma?

ÖREGASSZONY. Sokat utaztam, nagyon sokat; kevesen utaztak olyan sokat, mint én, és sokan vannak, akik nem örülnek jöttömnek. Olyan is volt, akinek erős fiairól azt hittem, hogy a barátaim, de csak nyírták a juhokat és nem is figyeltek rám.

PETER. Milyen szomorú, ha az embernek nincsen saját otthona.

ÖREGASSZONY. Így van ez, és hosszú ideje vagyok úton, mióta elkezdtem vándorolni.

BRIDGET. Csoda, hogy nem merültél ki ennyi vándorlás során.

ÖREGASSZONY. Néha fáradt a lábam, és nyugszik a kezem, de a szívemben nincsen nyugalom. Amikor az emberek nyugodtnak látnak, azt gondolják, eluralkodott rajtam a kor, és elszállt belőlem az életerő. De amikor jön a baj, akkor beszélnem kell a barátaimmal.

BRIDGET. Mi késztetett a vándorlásra?

ÖREGASSZONY. A túl sok idegen a házamban.

BRIDGET. Tényleg úgy tűnik, hogy megvan a magad baja.

ÖREGASSZONY. Valóban megvan a magam baja.

BRIDGET. Hogyan kerültél bajba?

ÖREGASSZONY. Elvették tőlem a földemet.

PETER. Sok földet vettek el?

ÖREGASSZONY. Négy gyönyörű, zöldellő földet!

PETER [BRIDGET-nek] Szerinted ő lehet az a Casey özvegyasszony, akit kiakolbólítottak Kilglassban régebben?

BRIDGET. Nem az. Láttam azt az özvegy Caseynét Ballinában, erős és friss asszony volt.

PETER. [Az ÖREGASSZONYNAK] Nem hallottál valami éljenzést, amint jöttél fel a dombon?

ÖREGASSZONY. Azt hiszem, csak azt a zajt hallottam, amit akkor szoktam, amikor a barátaim meglátogatnak. [Csendben elkezd dúdolni félig magának.]

Megyek sírni az asszonnyal,
Mert meghalt a szőke Donough,
Nyakán a sál egy kenderkötél,
S a fején fehér posztó --

MICHAEL. [Eljön az ajtótól] Mi az, amit énekel, asszonyom?

ÖREGASSZONY. Arról a férfiról énekelek, akit ismertem egyszer; a szőke hajú Donoughról, akit felakasztottak Galwayban. [Tovább énekel, sokkal hangosabban.]

Jöttem veled sírni, asszony,
Hajam kócos, fésületlen,  
Emlékszem: szántott a mezőn,
Vörös volt a rög a földben,

S dombon építette csűrjét,
Jó habarcsból és kőből van,
Ó! Ledöntöttük a bitót,
Ez történt hát Enniscrone-ban!

MICHAEL. Miért kellett meghalnia?

ÖREGASSZONY. Azért halt meg, mert szeretett; sok férfi halt már meg emiatt.

PETER. [BRIDGET-nek félre.] A sok baj elvette az eszét.

MICHAEL. Régen írták ezt a dalt? Régen történt a halála?

ÖREGASSZONY. Nem, nem olyan régen. De voltak mások is, akik rég halottak, mert engem szerettek.

MICHAEL. A szomszédjai voltak, asszonyom?

ÖREGASSZONY. Gyere ide közel hozzám, és mesélek róluk. [MICHAEL mellé ül a tűzhelynél.] Volt egy vöröshajú ember az O’Donell családból, északról, és egy másik férfi O’Sullivanéktől, délről, és volt az a Brian, aki életét veszítette Clontarfnál, a tenger mellett, és sokan voltak nyugaton, vannak, akik sok száz éve halottak már, és vannak, akik majd csak holnap halnak meg.

MICHAEL. A nyugaton lévő férfiak fognak holnap meghalni?

ÖREGASSZONY. Gyere közelebb, még közelebb hozzám.

BRIDGET. Mit gondolsz, igaza van? Vagy ez egy a világon túlról érkezett asszony?

PETER. Nem is tudja igazán, hogy miről beszél… amennyi nélkülözésben és bajban volt része.

BRIDGET. Szegény teremtés, jól kell vele bánnunk.

PETER. Adj neki egy kis tejet meg egy darab zabsüteményt.

BRIDGET. Talán olyasmit kéne adnunk neki, amit magával vihet az útra. Pár pennyt, vagy egy egész shillinget, most úgyis olyan sok pénz van a házban.

PETER. No, nem mintha sajnálnám tőle, de spórolnunk kell, és ha csak úgy osztogatjuk a pénzt, hamar vége lesz a száz fontnak, az pedig elég nagy kár lenne!

BRIDGET. Szégyelld magad, Peter! Adj neki egy shillinget, és az áldásodat is hozzá, különben elpártol tőlünk a szerencse. [PETER odamegy a dobozhoz és kivesz egy shillinget.]

BRIDGET [Az ÖREGASSZONYNAK.] Kér egy kis tejet, asszonyom?

ÖREGASSZONY. Nem étel vagy ital az, amit akarok.

PETER [Nyújtja a shillinget.] Van itt valami más.

ÖREGASSZONY. Nem, ezt sem szeretném. Nem ezüstre vágyom.

PETER. Akkor mi az, amit szeretne?

ÖREGASSZONY. Ha valaki segíteni akar, annak saját magát kell adnia nekem, mindent oda kell adnia!

[PETER odamegy az asztalhoz, elképedve bámulja a kezében lévő shillinget, és megáll sutyorogni BRIDGET-tel.]

MICHAEL. Senki sincs, aki ilyen idősen a gondját viselné, asszonyom?

ÖREGASSZONY. Nincsen. Bár sokan ajánlották fel szerelmüket, soha nem osztottam meg az ágyam egyik szerelmemmel sem.

MICHAEL. Hát egyedül járja az utakat, asszonyom?

ÖREGASSZONY. Megvannak a magam gondolatai és megvannak a reményeim is.

MICHAEL. Milyen reményekről beszél?

ÖREGASSZONY. Arról a reményről, hogy visszakapom a gyönyörű földjeimet; arról a reményről, hogy egyszer majd kiteszem az idegeneket a házamból.

MICHAEL. És ezt hogyan viszi végbe, asszonyom?

ÖREGASSZONY. Vannak jó barátok, akik segítenek. Épp azért gyűlnek most össze, hogy segítsenek. Én nem félek. Ha ma le is győzik őket, holnap újra felkelnek. [Feláll.] Mennem kell, hogy találkozzam a barátaimmal. A segítségemre jönnek, és ott kell lennem, hogy üdvözöljem őket. Szólnom kell a szomszédoknak is, hogy együtt menjünk eléjük.

MICHAEL. Magával megyek.

BRIDGET. MICHAEL! Nem az ő barátaihoz kell menned és üdvözölni őket, hanem azt a lányt kell fogadnod, aki ebbe a házba jön! Sok a dolgod, ételt és italt kell hoznod a házba. Az a nő, aki idetart, nem üres kézzel jön; te sem várhatod őt üres házzal! [Az ÖREGASSZONYNAK.] Talán nem is tudja, asszonyom, de a fiam holnap fog megnősülni!

ÖREGASSZONY. Nem egy esküvőre készülő férfitől várok segítséget.

PETER [BRIDGET-nek]. Van valami ötleted, ki lehet?

BRIDGET. Még nem mondta meg a nevét, asszonyom.

ÖREGASSZONY. Van, aki Szegény Öregasszonynak hív, mások Cathleennak neveznek, Houlihan lányának.

PETER. Azt hiszem, ismertem valakit, akinek ez volt a neve. Ki is, ki is volt az… Olyan lehetett, akit még kisfiú koromból ismertem. Nem, nem! Már emlékszem: egy dalban hallottam.

ÖREGASSZONY [A bejáratnál álldogál]. Csodálkoznak azon, hogy dalokat írtak nekem; hát nagyon sok dalt írtak. Hallottam egyet ma reggel a szélben. [Énekel].

Hagyd el a nagy siratódalt,
Mert csak holnap ássák a sírokat.
Holnap lesz csak a temetés,
Ne hívd a fehér-sálas lovasokat.

Ne adj ételt idegennek,
Akik holnap virrasztanak,
Ne adj pénzt, akik majd holnap
A holtakért imádkoznak.
Nem kell nékik az imádság,
Nem kell nékik az imádság.

MICHAEL. Nem tudom, ez a dal mit jelent, de mondja meg, ha tehetek valamit magáért!

PETER. Gyere ide hozzám, Michael!

MICHAEL. Cssss, apám, hallgasd őt!

ÖREGASSZONY. Nehéz engem szolgálni. Sokuknak vörös arca, most majd elsápadnak; sokan, akik szabadon járhattak eddig a dombokon, a lápok és a szittyó között, azokat majd elküldik, hogy távoli vidékek köves utcáit róják; számos remek terv megy majd a füstbe; sokan, kik pénzt gyűjtöttek, nem maradnak itt, hogy azt elköltsék; sok gyerek fog megszületni, és nem lesz apjuk, ki nevet adna nekik. A vörösarcúak elsápadnak a kedvemért, és úgy fogják hinni: jól meg lettek fizetve.

[Kimegy, hallani, ahogyan kint énekel].

Emlékeznek rájuk majd örökké,
És élni is fognak mindörökké,
Beszélnek majd róluk örökké,
És hallunk róluk mindörökké.

BRIDGET [PETERnek]. Nézd meg, Peter; pont úgy néz ki, mint akit megszállt valami. [Felemeli a hangját]. Nézz ide! Michael, az esküvői ruháidra nézz! Annyira nagyszerűek ezek a ruhák! Fel kéne őket próbálnod, olyan kár lenne, ha nem illenének rád holnap. A fiúk kinevetnének. Fogd, Michael, menj be a szobába és próbáld fel őket! [A karjára fekteti a ruhákat].

MICHAEL. Miféle esküvőről beszélsz? Milyen ruhákat fogok én holnap hordani?

BRIDGET. Ezeket a ruhákat fogod hordani, amikor elveszed holnap Delia Cahelt!

MICHAEL. El is feledkeztem róla.

[Ránéz a ruhákra és a belső szoba felé fordul, de megáll a kinti éljenzés hangjára].

PETER. Jön be ez a kiabálás az ajtónkon! Hát mi folyik itt?

[SZOMSZÉDOK jönnek be tömegével, velük van DELIA és PATRICK].

PATRICK. Hajók vannak az Öbölben; a franciák partra szállnak Killalánál!

[PETER kiveszi pipáját a szájából, leveszi a kalapját és feláll. A ruhák lecsúsznak MICHAEL karjáról].

DELIA. MICHAEL! [A fiú nem veszi észre]. MICHAEL! [A fiú felé fordul]. Miért nézel rám úgy, mint egy idegen?

[Leejti karjait. BRIDGET odamegy hozzá].

PATRICK. A fiúk mind rohannak le a dombról, hogy csatlakozzanak a franciákhoz!

DELIA. MICHAEL nem fog csatlakozni a franciákhoz!

BRIDGET [PETERnek]. PETER, szólj neki, hogy ne menjen!

PETER. Semmi értelme. Meg se hallja, amit mondunk neki.

BRIDGET. Próbáld meg odahívni a tűzhöz!

DELIA. MICHAEL! MICHAEL! Nem hagyhatsz el engem! Nem fogsz odamenni a franciákhoz, és mi össze fogunk házasodni!

[Átöleli a fiút a karjaival, ő pedig a lány felé fordul, mint aki beletörődik helyzetébe].

ÖREGASSZONY hangja kintről hallatszik.

Beszélnek majd róluk örökké,
És hallunk róluk mindörökké.

 [MICHAEL elszakítja magát DELIÁtól, egy pillanatra megáll az ajtóban, aztán kirohan, követve az ÖREGASSZONY hangját. BRIDGET átöleli DELIÁT, aki csendesen sírdogál a karjaiban].

PETER [PATRICKnak, miközben kezét a karjára teszi]. Nem láttál egy öregasszonyt, aki erre jött az úton?

PATRICK. Azt nem, de láttam egy fiatal lányt, és olyan volt a járása, akár egy királynőnek.