A második levél kérdezi:

Öngyilkos akarsz lenni?

Értelek.

Ember vagy. Az ember olyan élőlény, akiben a jóra és a rosszra, az életre és a halálra egyaránt kísértések örvénylenek. „Rettenetes kísértés a jóra” – írja Bertolt Brecht egyik színdarabjában. Iszonyúbb kísértés a pusztulásra.

Öngyilkos akarsz lenni?

Megértelek,

Hiszen van-e olyan ember, aki ritkán vagy gyakran ne akarna elaludni, álomba menekülni kínjai, gondjai elől? Menekülni szenvedéseiből, megalázottságából, kiúttalanságából. Aludni. Többé talán fel sem ébredni.

Csak téged került volna el ez a vágy?

Elgyöngült benned az élet szép ösztöne. Megfáradtál.. Belső sebtől vérzel. Halál felé vonzódol a szívedben.

Értelek,

De állj meg egy pillanatra. Ki vagy mi dönti el: élj vagy meghalj? Te magad, vagy a kísértések ösztöne?

Mert tudnod kell, a kísértés a jóra, a rosszra nem egészen te vagy, bár ereidben folydogál, idegeidben izzik,

Nem te vagy.

Az érzések robbanó ereje, esetleg gyöngesége, mely eláraszt, nem te vagy, bár tied minden érzés, minden érzelem.

Te majd lehetsz az IGEN, lehetsz a NEM az életre, a halálra, de abban az IGENBEN, abban a NEMBEN az értelmed szóljon, jusson szóhoz a szíved, szabadon az akaratod,

A végső döntésben az egész személyiséged legyen benne.

Megértem, hogy most sodródsz. Kételyek, szomorúság, depresszió, álmatlan éjek, a csak te tudod hatalmak sodornak,

De állj meg.

Ne áldozat „légy”, hanem „hős”,

Mert ember vagy.

Megértelek.