Sziénai Szent Katalinról (+1380) olvassuk, hogy súlyos betegségek és gonosz gondolatok gyötörték. Egyszer így kiáltott el: “Istenem hol voltál testi-lelki szenvedéseimkor?” Ez volt a válasz: “Leányom, hát nem érezted, a szívedben voltam.” A kérdés: “Ha van Isten – honnan a szenvedés?” A természetes észen alapuló istenigazolás (a teodicea) részére megválaszolhatatlan a kérdés, amíg Istent mindenható Úrnak, a történelem, az emberi életek gondviselőjének valljuk. Ezért is van az, hogy ma is érvényes Pál apostol tanítása, miszerint a keresztre feszített Jézus számtalan embernek botrány és oktalanság. Persze igaz ma is, amit ugyancsak az apostol mond, hogy a Megfeszítettben Isten bölcsessége és ereje jelenik meg. (1 Kor l,23 ) Sőt millió és millió ember van, aki ismétli Aquinói Tamás szavait, aki a feszület felől Jézust hallotta. Jézus dicsérte, hogy minden, amit róla írt jó. Bármit kér, megadja neki. Tamás válasza: “Tégedet magadat akarlak!” Vajon miért? “A Világ folyton növekszik. A Világ csakugyan olyan mű, amely most is küszködve alakul /…/, az egyetemes erőfeszítés érdekében elkerülhetetlen a szenvedés. Micsoda parttalan tenger az emberi szenvedés, mindaz a sok-sok kín, ami végig ömlik az egész Földön…” (Chardin) Betegségek, árvizek, földrengések, atomművek robbanása, sugárfertőzése, közúti szerencsétlenségek. Részletezhetnénk a végtelenségig. – És ekkor-akkor, hol az Isten? Szent Bernát szerint “Isten nem tud szenvedni, de tud együtt szenvedni.” Azóta, mióta belépett Jézusban a történelembe. Emberré lett és emberségét a szenvedéssel együtt élte meg. “JÉZUS SZENVEDÉSTÖRTÉNETÉBEN ISTEN SZENVEDÉSE ELMONDHATATLANUL NYILVÁNULT MEG.”
Hol van tehát szenvedéseinkkor az Isten? Katalinnak azt mondta: a szívedben voltam. És mindenütt, ahol elhangzik a Miatyánk, vagy a Séma Izrael, vagy Allah utáni fohász, Ő ott volt és van. A reménytelenségből, a fájdalmakból feltörő esdeklések egybeolvadnak, egyesülnek Jézus kiáltásával: ” Istenem, miért hagytál el engem?” A haldoklás gyötrelmeiben jézusi imává alakul az akarat: ” Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Ő végül felkiáltott:” Beteljesedett!” A teremtést tette teljessé kereszthalálával. Megváltotta. Feltámadása után hitetlenkedő tanítvány-barátainak magyarázta: “Hát nem ezeket kellett elszenvednie Krisztusnak, hogy bemenjen dicsőségébe?” – Igen, de velünk, akik a szenvedéssel “Krisztussal együtt keresztre vagyunk szegezve”, mi lesz? Keresztutunk hová vezet? Ha Vele szenvedünk, ha Vele halunk meg, akkor megdicsőülésében részesedünk. Ő a garancia rá, ezért akarta csak Őt Aquinói Tamás. – Mi mit akarunk?! …… “Király, / Ki feltakart szíveddel állsz a vérző föld felett…/ Öleld magadhoz ezt az őrült századot: / a Kisdedekért, akiket szeretsz, /A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben, / S a Rothadás csiráztató setét ölén / Tisztább tavasznak pattogják ígéretét, / Mert sejtjeikben napba néző, hozzád-húzó emberösztön énekel. // Emeld fel, ó Király a koszorús keresztet, / S a kereszten az Örök Halmok óhaját, / A Mindenség rejtelmes Fókuszát, / A minden-szív sugárzó Mágnesét,/ Amelyben egy- titokba forrt / A Végtelenség és a húsos ember, / Gyémánt végzet és anyás irgalom, / És mindöröktől minden szeretet.// (Sík Sándor: Jézus Krisztus)
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2011. április 8-i számában.) |