 | | | 2025. április 3. csütörtök, Buda, Richárd napja. Kalendárium | 
SZENT GYÖRGY HAVA Bika
Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek. ...
| | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | A Novgorod melletti Onyegben született. Apja dúsgazdag földbirtokos volt, vagyonát azonban eltékozolta, és mire Rachmaninov kilencéves lett, már teljesen elszegényedtek. 1882-ben lett a pétervári konzervatórium növendéke, majd 1885-ben a moszkvai konzervatóriumba került, itt ...
| | 
Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....
| | Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben – újabb kutatások szerint 1787-ben vagy 1788-ban – született Erdélyben, a Háromszék megyéhez tartozó Kőrösön. Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, ennek befejeztével azonban nem a hagyományos, szinte egész életen át tartó határőr szolgálatba lépett, hanem apja közbenjárásának köszönhetően továbbtanulhatott Erdély nagyhírű protestáns kollégiumában, a nagyenyedi Bethlenianumban. Minden bizonnyal az itteni ingyenes oktatás volt az oka, hogy apja a Kőröstől mintegy 300 kilométerre fekvő gimnáziumba küldte fiát. ... | | HARMINCHATODIK SZÜLETÉSNAPOMON Állj meg, szívem, betelt ím az idő. Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál? De nem! Bár nincs szív, érted hevülő, te csak lobogjál!
Nagy lombhullásban állnak napjaim. ...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
A lányka és a szellem 4. | | 
A Pán
- Ennél vidámabb történetet is mondhattál volna! – szólalt meg egy szelíd férfihang. A szél újabb leveleket rugdosott fel egészen a szökőkút kávájáig. - Csak ez jutott eszembe rólatok - felelte a lányka, s most eszmélt, hogy nem a megszokott lágy hangú suttogás szólította meg. - Valóban szomorú látvány lehetünk, ha rólunk csak ez jutott az eszedbe. De azért nem haragudhat rád senki – mondta a középen álló kőszobor bölcselkedve. - Végre beszélsz! – kiáltott fel a kislány, majd amikor elbizonytalanodott, megismételte a szavait. - Végre beszél. És hozzám! Nekem! - Beszélnem kell, mert felébresztett a szíved indulata. - Ki vagy te? – kérdezte a lányka, s dacosan felemelte a fejét. Aztán a szoborhoz lépett, s óvatosan megérintette a fejét. Csak most vette észre, hogy a göndör fürtök között apró szarvak hegyesednek a keze felé. - Én a Pán vagyok – hallatszott a kőszobor belsejéből. - Pán? Az miféle szerzet? – kérdezte a kislány elhúzva a száját. - Valóban szerzet vagyok, ködalak és a képzelet műve, melyet a ti képzeletetek teremtett. Évezredek óta élek, s ahol kastélyok vannak és szökőkutak, ott vagyok én is. - Egy újabb mesebeli látomás nem segíthet rajtam! – felelt a kislány csalódottsággal a hangjában. Majd lehajtotta a fejét. A szobor azonban közbeszólt. - Sokat tudok rólad. Szinte mindent. Tudom, a pajtásod elveszett. Ott, a túloldalon. Te pedig itt keresed, s közben megbontod a két világot elválasztó falakat. - Én nem akartam semmiféle falakat megbontani. Csak Pétert akarom hazavinni! A szobor egy ideig hallgatott, és a szép női kőszobrok is egykedvű hallgatásba burkolóztak. Aztán töprengő hangon mégis megszólalt a Pán: - Te is kapsz egy történetet tőlem. A kislány éppen szólni akart, s leginkább tiltakozni, de a Pán nem engedte szóhoz jutni. - Itt mi soha nem mondhatjuk ki a valóságot. Ez a szabály. De az nincs tiltva nekünk, hogy segítsünk a magunk módján az idetévedetteknek. - És akkor mi van az én mesémmel? Egy mese, egy tanács. Így vesztegeljem el az életem? – mondta a lányka, s először érződött düh a hangjában. A szobor mintha töprengett volna, a fények is kesernyés fintorrá varázsolták az ajkán lévő mosolyt. - A meséd újra megtanított beszélni. De neked többet is adott. A történeted nem hiábavalón hangzott el. Rólad is szól. - Rólam? – kiáltott fel a lányka. – Ez csak egy történet volt, amit a mamám mesélt télen! Karácsonyeste, ha jól emlékszem. Szegények voltunk, nem tellett ajándékra. A mamám ezt adta, hogy megvigasztaljon. - Akkor is elvesztettél valamit, most pedig valakit – bölcselkedett a szobor. - De hiszen akkor semmit nem vesztettem el! Csak nem kaptam semmit – kiáltott fel a kislány, de aztán elhallgatott, ahogy a régi emlékek halványan pislogó karácsonyfát és hóesést simogattak a gondolatai közé. A szél végigsöpörte a kis kerti utakat. - Ha nem teljesülnek a vágyaink, akkor megfogyatkozunk. S még a reményt sem látjuk magunk mellett – bölcselkedett a szelíd hang, de most sokkal halkabban szólt. A lányka felnézett a szoborra, kutatta annak szép kőarcát, aztán egyetértőleg bólogatott. - Igazad van. Ha nem teljesül egy álom, az olyan, mintha valamit elvesznek tőlünk. A lányka most odalépett a Pánhoz és megölelte: - Segíts nekem! Kérlek! Nagyon fontos, hogy megtaláljam! - Tudom – felelte a szobor alig hallhatón. A lányka arcát megint elöntötte a könny, mert eszébe jutott a kisfiú kerek arca, mulatságosan kedves tekintete. Lerogyott a szobor lábához, és keservesen sírni kezdett. A szél fölkapta a szétfújt leveleket, s tele szórta velük a parkot. - Most válaszokat vársz tőlem, de a válasz már benne volt saját mesédben is - mondta a Pán. A lányka értetlenkedve nézett fel a szoborra. - Talán segít neked, ha elmondom az én történetemet – mondta a szobor szomorú hangon. – Légy türelmes! Még nincs itt az időd, hogy elindulj. Nekem pedig jól esne, ha meghallgatnál… - És ők? – kérdezte a kislány, s rámutatott a köröttük álló szobrokra. - Ők csak suttogni tudnak. Az Ősz hagyta itt nekem, hogy ne unatkozzam. Az idők elfújták az embereket, lerontották a falakat. De őket meghagyta, mert az elmúlás az én igém. A lányka belenézett a Pán mozdulatlan arcába, s úgy hallgatta ennek a szobornak a történetét. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |