- 

Dráma három jelenetben

Idő: 1957 februárja, a koncepciós perek időszaka

Helyszín: Budapest, törvényszéki iroda és fogház

Szereplők:

Halmos

Szirtes András

Szirtesné

Takács, egy katona

Szenti Éva, gépírónő

Ferenczy József, plébános

***

(Szoba, előtérben egy íróasztal székkel, asztali lámpával, telefonnal. Szemben asztal székkel, az asztalon írógéppel, rengeteg dossziéval.. A háttérben Kádár János portréja egy nagy képen. A nagy íróasztal mögött Halmos, rendőr őrnagy lapokat rendezget)

Éva: Hivatott az őrnagy elvtárs…

Halmos: Igen, jöjjön csak. Diktálni akarok.

Éva: Igenis, őrnagy elvtárs.

Halmos: Apropó, a múltkori leveleket elküldte?

Éva: Természetesen, őrnagy elvtárs.

Halmos: A kegyelmi kérvényeket is.

Éva: Azokat is.

Halmos: Maga nagyon sápadt. Beteg?

Éva: Nem. Nem hiszem.

Halmos: Hiszi? Miért nem bizonyosodik meg róla? Hagyjuk. Maguk, fiatalok…

Éva: Őrnagy elvtárs, Készen állok.

Halmos: Mi is a maga neve?

Éva: Rédey. Rédey Éva.

Halmos: Rédey… Rédey. Ismertem egy Rédeyt. Katonatiszt volt, ezredes. A szeme, a tekintete.

Éva: Az apukám. Rédey ezredes.

Halmos: Mi van az öreggel?

Éva: Tavaly meghalt.

Halmos: Bocsásson meg. Nem tudtam. Sajnálom.

Éva: Semmi baj. Mindig örülök, ha valaki ismerősként beszél róla.

Halmos: A Jó öreg Rédey … Mi is volt a másik…

Éva: Árpád.

Halmos: Ez az! Árpád. A jó öreg Árpi bácsi… Régi vágású volt, igazi régimódi tiszt, de jó elvtárs…No, de hagyjuk… Nyugodjék békében… Kedves Rédey Éva… Majd iszom az apjára…

Éva: Köszönöm…

Halmos: Nos, akkor kezdjük. „Tárgy: Szirtes-ügy”.  Nem hallotta? „Tárgy: Szirtes-ügy”.

Éva: Igenis, őrnagy elvtárs.

Halmos: Mélyen tisztelt Gulyás elvtárs! A Népköztársaság Legfelső Bírósága ítéletet hirdetett tárgy év, március 23-án Szirtes András elsőrendű vádlott, a Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló ellenforradalmi tevékenysége ügyében. Szirtes András, született 1939. március 15-én Budapesten, anyja neve Káló Ilona, apja idősebb Szirtes András, ügyében a Magyar Népköztársaság az alábbi ítéletet hozta:

Most miért állt meg?

Éva: Elnézést…

Halmos: Mi van magával?

Éva: Semmi… Folytathatjuk… Tehát: „ az alábbi ítéletet hozta.”

Halmos: Szirtes András gimnáziumi tanuló 1956. október 25-étől november 4-ig részt vett a Népköztársaság megdöntésére irányuló ellenforradalmi terror utcai cselekményeiben, Több zászlóból kivágta a népköztársasági címert, Részt vett a Május 1 Ruhagyár homlokzatán található vörös csillag leverésében, majd tanúvallomások szerint részt vett a népköztársaság rendjének visszaállításában tevékenykedő szovjet csapatok elleni fegyveres harcban. Ezért a Népköztársaság Legfelsőbb bírósága Dr. Ambrus Zoltán elnökletével Szirtes András másodrendű vádlottat kötéláltali halálra ítélte, melyet tárgy év április 1-jén a Kozma utcai gyűjtőfogház udvarán reggel fél négykor végrehajtanak.

Kelt, dátum, satöbbi…

Maga most miért nem ír?

Éva: Bocsásson meg, őrnagy elvtárs…

Halmos: Tudom, maga máshoz szokott… Hogy a fene esne abba, aki egy üzemi gépírónőt küld ide…

(kopogtatás)

Halmos:Most mi a fenét csináljak magával? Na mutassa! Hol hagyta abba?

(újabb kopogtatás)

Éva: Kopogtattak, őrnagy elvtárs.

Halmos: Igen? Ki az ördög az? Most mit bámul? Nyisson ajtót!

Éva: Azonnal, őrnagy elvtárs.

(Éva ajtót nyit. Egy katona áll az ajtóban)

Katona: Őrnagy elvtárs, Kérek engedélyt jelenteni!

Halmos: Jelentsen!

Katona: Egy asszony van itt. Önnel óhajt beszélni.

Halmos: Óhajt? Maguk megvesztek mind! Óhajt. Jó hogy nem, méltóztatik. Ki az? Bizonyára neve is van.

Katona: Igen, van.

Halmos: Akkor bökje már ki:

Katona: Igenis. A neve Szirtes Andrásné Káló Ilona…

Halmos: Szirtesné… A Szirtes András anyja… Hogy jutott ez ide hozzám… Mondja meg neki, hogy várjon!

Katona: Értettem. Kérek engedélyt távozni.

Halmos: Távozzon!

(katona el)

Halmos: Akkor befejezhetnénk?

Éva: Igen.

Halmos: Maga meg mit csinált. Ne mondja…

Éva: Nem sírtam. Csak…

Halmos. Nekem ne „csakoljon”! Mi baja van?

Éva: Nincs semmi, őrnagy elvtárs.

Halmos: Tudom, nem gépelt még ilyen tartalmú szöveget. De majd hozzászokik. Az érzelgőséget pedig hagyja a fenébe!

Éve: Hagyom…

Halmos: Lettek volna érzelgősök a tisztelt ellenforradalmár urak, akik persze forradalmároknak vallják magukat. Igaz? Na, most mért nem válaszol?

Éva: Igaz…

Halmos: Akkor egyik sem érzelgősködött, amikor embereket dobáltak ki az ablakon, mikor akasztottak, mikor teherautóval tépték szét az elvtársakat. Akkor hova tették a széplelküket ezek a Szirtes-féle suhancok. Most meg itt van ennek is az anyja… Ahelyett, hogy megnevelte volna a fiát, vagy legalább visszaparancsolta volna az utcáról… na mindegy… hogy a fene ette volna meg mindet…

 (Színpad elsötétül)

(Néhány órával később)

Halmos: Tehát keltezés, dátum, satöbbi… Dátum, 1957, március 26. Mi van magával már megint? Ja, hogy elfáradt… Mennyi ideje is már. Már este hat… Akkor…

Éva: Befejezhetnénk?

Halmos: Magát holnap visszalódítom, ahonnan jött.

Éva: Igen, őrnagy elvtárs…

Halmos: Most meg mit igenel állandóan? Mi maga, valami rossz nősténypapagáj?

Éva: Nem, nem vagyok az…

Halmos: Látom a szemén, hogy fél… Talán tőlem fél…

Éva: Nem, magától nem félek.

Halmos: Hát akkor mitől…

Éva… Kérem…

Halmos: Mi van? Hangosabban beszéljen!

Éva: Nem félek, csak féltek.

Halmos: Félt… Maga ennyire buta, hogy még azt sem érzi, hogy a féltés a félelem egyik formája. Most meg hallgat.

Éva: Félteni, több mint félni…

Halmos: Micsoda? Ismételje meg!

Éva: Csak annyit mondtam, hogy a féltés fájdalmasabb, mint a félelem.

Halmos: Nem ezt mondta! Ismételje azt, amit először mondott!

Éva: Mindegy. Ugyanazt jelenti.

Halmos: Maga is mellébeszél. Hazudozik.

Éva: Igen, őrnagy elvtárs!

Halmos: Igen… Már megint „igen”. És közben a fejében „nem” van… Takarodjon!

Éva: Igenis, őrnagy elvtárs.

Halmos: Még mindig itt van!

(Éva csendesen távozik)

Halmos: Az Isten verje meg mindet! Isten… Engem vert meg ezekkel… Ez a rohadt papírhalmaz (Földhöz vágja az ítéleteket.)

(Kopogás)

Halmos: Ne merészeljen visszajönni….

(Katona lép be)

Katona: Őrnagy elvtárs…

Halmos: Mondja…

Katona: Kérem, még mindig itt van Szirtesné.

Halmos: A Szirtesné… Mióta is?

Katona: Már hét órája. Egyszer már rosszul lett.

Halmos: Küldje haza. Nem segíthetek.

Katona: Igenis, őrnagy elvtárs.

Halmos: Megint igen, s még mindig a „nem”. Mindenki a pofámba hazudik. Menjen már maga is. Küldje haza azt az asszonyt! Vagy a fenébe, vagy a jó ég tudja, hogy hova…

(Katona csendesen távozik)

Halmos: A jó ég… Megint az Isten… Isten… ha vagy… Mondj valamit, hiszen azt mondják rólad, hogy mindent tudsz… (Halmos az asztalra borul)

(Szirtesné csendesen belép. Megáll a szoba közepén… Halmos felemeli a fejét. Felegyenesedik.)

Halmos: Maga ki a fene és ki engedte be?

Szirtesné: A fiam ügyébe jöttem, a Szirtes…

Halmos: Ne is folytassa… Takács! Takács!

(katona belép)

Katona: Őrnagy elvtárs…

Halmos: Mit mondtam magának? 

Katona: Hogy küldjem haza…

Halmos: És maga beengedte… Minek néz maga engem…

Katona: Órák óta vár magára…

Halmos: Ki a fenét érdekel! Mi maga? Valami francos irgalmas szamaritánus? Tűnjön a szemem elől. És vigye magával ezt az asszonyt is.

Szirtesné: Kérem, őrnagy elvtárs… Kérem… (Elkezdi szedegetni a lapokat) Kérem… Segítek bármiben, csak szánjon rám néhány percet. Tudok gépelni. Takarítok… Bármit…

Halmos: Csak egyet… menjen haza békével…

Szirtesné: Békével? Mikor… Mikor a gyermekem… Maguk meg akarják ölni őt…

Halmos: Csak nem engem vádol? Én akartam megölni? És maga? Hol volt, mikor a fia az utcán csatangol azok között? Mikor fegyverrel hadonászott? És a maga felelősége hol van?

Szirtesné: Kérem, őrnagy elvtárs…

Halmos: Kérje az Istent, de jobb, ha a belügyminiszterhez imádkozik. Ő az egyetlen, aki tud segíteni. Engem hagyjon békén. Én is csak egy hivatalnok vagyok ebben az ügyben.

Szirtesné: Tudom, hogy ön még tudna segíteni… Kérem, legalább hallgassa meg… Nézze, ilyen volt gyermeknek… Jó volt, jól tanult… Soha senkit nem bántott. Még verekedésbe sem keveredett. Tisztelettudó, rendes fiú.

Halmos: Én is tudnék képeket mutatni. Na nézze. Itt is vannak. Nézze. Nyissa ki az összes szemét. Nézze. Látja már. Látja itt azt, aki fejjel lefelé lóg. Olvassa, mi van ráírva. Ugye tud olvasni?

Szirtesné: Látom. Mindent látok. De a fiam, ő nem… Értse meg, őrnagy elvtárs…

Halmos: Elvtárs… Kinek? Magának? A fiának? Ha közös elveink lettek volna, akkor most ő nem a siralomházba csücsülne…

(Szirtesné elájul Halmos odalép)

Halmos: Keljen fel. Kérem. Keljen fel. Takács! Takács! Hol a fenébe kódorog?

(Katona beszalad)

Katona: Itt vagyok, őrnagy elvtárs!

Halmos: Segítsen.

(katona Szirtesné fölé hajol)

Halmos: Mi van vele?

Katona: Csak elájult. Kifutott a fejéből az összes vér. Lehetett volna infarktus is…

Halmos: Ennyi elég… Elég! Segítse oda a székhez…

(Takács felemeli a nőt, és a székre ülteti.

Halmos: Leléphet, Takács!

Katona: Igenis, őrnagy elvtárs.

(Katona el. A színpad elsötétül)

Halmos: Jobban van?

Szirtesné: Jobban? … Még élek…

Halmos: Kérem, menjen most ki. Várjon kint. Valamit megpróbálok… Elintézek néhány telefont…

Szirtesné: Könyörgöm, segítsen a fiamon! Tudom, hogy maga jó…

Halmos: Menjen, kérem… Csak néhány percre

(Halmios kikíséri Szirtesnét. Majd visszajön. Felemeli a telefont…)

Halmos: Mi a fenét csinálok?  Várj, Halmos… Ezt jól át kell gondolnod… Mégegyszeri kihallgatást akarsz kérni… Mikor lezárult az ügy… De hiszen még a tárgyalás sem volt meg… De a peranyag már kész az ítélettel együtt… De ezek nem is érdemelnek többet. Akasztottak, s mikor ők vannak a bitó alatt, akkor hirtelen elkezdenek félni… Akkor hol volt az anyjuk? Most meg egyszerre itt van. És akiket ezek felkötöttek, azoknak is volt anyjuk…Halmos, megütheted a bokád. Hisz ki nekem ez a Szirtes? Meg az anyja…Isten ments ezektől… Már megint az Isten. Ez is idefurakodik. Mindenki szájába bekéredzkedik… Kihallgatás… Halmos, most a bőröddel játszol. Aztán neked ott lesz-e az Isten? Vagy csak a Szirtes-félékre vigyáz. Engem használ eszközül. No, abból nem kapsz. Nem az én bőrömre megy itt a játék. Aztán majd engem hallgatnak ki… Ezeknek az a gyengéjük, ami korábban az erősségük volt. Megfogtalak Szirtes. Most elkaplak! Takács!

(Katona belép)

Katona: Hivatott, őrnagy elvtárs.

Halmos: Idefigyeljen, Takács! Maga hisz Istenben.

Katona …

Halmos: Nos, Takács… Feleljen…

Katona: Valamikor hittem. Az apám így nevelt.

Halmos: És most?

Katona: Most és itt?

Halmos: Most és itt…

Katona: Nem hinném.  Ha van, akkor itt van…

Halmos: Ezt hogy kell értenem?

Katona: Itt minden…

Halmos: Hallgatom… Érdekel, hogy a maga fejében mi van…

Katona: Semmi… Csak az, amit mond az őrnagy elvtárs.

Halmos: Akkor azt mondom, hogy van Isten.

Katona: Igen, őrnagy elvtárs.

Halmos: Mondja ki!

Katona: Kimondani? Mit számít az!

Halmos: Ne gondolkodjék! Csak mondja ki!

Katona: Van Isten!

Halmos: Akkor most gondolkodjék!

Katona: Igenis, gondolkodom.

Halmos: Van Isten?

Katona: Nem tudom.

(Halmos pisztolyt szegez a katona homlokához.)

Halmos: Van Isten?

Katona: Mit mondjak, őrnagy elvtárs?

Halmos: Nyissa ki a pofáját. Így! Most a vascsővel a pofájába kérdezem: Van Isten?

Katona: Nem tudom, mit feleljek.

Halmos: Mondjon már valamit! Van Isten?

(Katona összerogy, zokogva mondja)

Katona: Istenem…

(Halmos elteszi a pisztolyát)

Halmos: Köszönöm, Takács. Végre egyszer őszinte volt… Most pedig menjen ki! Hallotta? Menjen!

(Katona szinte kicsúszik a színpadról)

Halmos: Méghogy üres színpadi fogás az igazság pillanata.. Ez a marha Takács… Ebből is… Ebből is az Isten beszélt… Nekem beszélt… Ki másnak… Amint összeakad egyik is, a másik is a halállal, az istenük ott terem, és beszélni kezd… Ezek által. A legutolsó senkiházi is Isten hangján beszél. És én… Rajtam keresztül ki nyilatkozik meg… Vagy csak egyedül vagyok, és csak én vagyok. Ez a magány…

(Színpad elsötétül)

Halmos: Mit akar Takács? Magának nincs családja. Miért nem váltják már le.

Katona: Tízkor van váltás. Még két óra.

Halmos: Mit akar?

Katona: Szirtesné még itt van.

Halmos: Küldje haza:

Katona: Küldtem…

Halmos: És…

Katona: A fiáért…

Halmos: Már halott, csak még nem hajtották végre az ítéletet. Csináljon valamit… Értesse meg vele, Takács.

Katona: Látszik, hogy nincs magának gyermeke.

Halmos: Mit mondott?

Katona: Semmit, őrnagy elvtárs. Csak egy ostoba ember fecsegni kezdett.

Halmos: Tehát nincs gyermekem, nincs szívem. Így lát engem, Takács. Azt hiszi, hogy én hozom meg és írom ezeket az ítéleteket. Pedig nem én Magasabb erők működnek itt. Itt az isten a Párt. Amiről maga nyavalygott, az csak pótszer a félelemre. A gyávaság filozófiája. Én kint voltam, mikor az a fasiszta csürhe lövöldözött az utcán. És mi győztünk. Azok meg itt kuksolnak, míg felkötjük őket. Mi teremtettük ezeket, és mi pusztítjuk el őket. Az anyjuk meg az apjuk csak beszélni tanította meg ezeket. De mi…. Látom, Takács, maga fél… Nem tőlem. Attól a láthatatlan erőtől, mely engem ökölnek használ. A maguk Istene csak prédikál, az enyém viszont lesújt. Épít és rombol, mikor melyikre van szükség. Ez az iroda a templom, ez az asztal meg az oltár. És itt mögöttem… az oltárkép….

Katona: És egy szinttel lejjebb a pokol…

Halmos: Ha nem ismerném kölyök kora óta, most itt agyonlőném. Tűnjön el, ne is lássam…

(katona el)

(Kopogtatás)

Halmos: Nem kérek, Takács, a bocsánatkéréséből…

(Szirtesné lép be)

Szirtesné: Csak én vagyok. Kérem, őrnagy elvtárs.

Halmos: Nem érti meg, hogy nem tehetek semmit.

Szirtes: Őrnagy elvtárs, én nem érteni jöttem ide. Csak kérni. Én soha nem értem a dolgokat. Nem értem, hogy mi miért van. Nem is volt soha dolgom. Mikor háború volt, gyermeket szültem, földet túrtam, mikor volt még föld. Aztán a fegyvergyárban bombát csináltam. Nem értettem, miért vagy kinek. Gyereket szültem az értelmet feledve, hisz háború volt. Láttam én kibombázott csecsemőket, s mégis kihordtam az enyémet. Aztán vége lett a háborúnak, jött az éhezés. Nem tudtam, hogy a békében miért voltam többet éhes, mint a háborúban. De gyermekem volt, s miatta kellett élnem… Nem értem, hogy a fiam miért van itt, de anya vagyok, s nincs szükségem az értésekre.

Halmos: Szirtesné, becsülöm magában a kitartó anyát, a nőt, meg mindenféle dolgot, de én…

Szirtesné: Csak egyetlen esélyt adjon neki. Csak egyet! Az Isten szerelmére… Könyörgök…

Halmos: És maga szerint azok az elvtársak nem könyörögtek, akiket a lámpavasra húztak föl… Többek között a maga fia is…

Szirtesné: Kérem… az én fiam soha nem bántott senkit. Jó gyermek volt világéletében… Azt gondolja, ha a fiam ilyet tett volna…

Halmos: Maga anya. Maguknak nem az számít, hogy mit tettek a fiaik…

Szirtesné: Mert a fiúk az anyjuk szavát követi. S én biztos vagyok az ártatlanságában.

Halmos: Minden nő ezzel védi a kölykét.

Szirtesné: Hisz nincs más…

Halmos: Mint nőstény a véres fogú kölyköt

Szirtesné: Állatoknak tart, mert szeretni tudunk… De maguk micsodák?

Halmos: Takács! Takács! Hol kódorog megint!

Szirtesné: Ha megöleti, engem is megöl… Két ártatlan élet szárad a lelkén…

Katona: Őrnagy elvtárs…

Halmos: Kísérje ki ezt a nőt…

Katona: Jöjjön, kérem…

Szirtesné… Magát is egyszer kihallgatják.

(Elsötétül)

Éva: Jó reggelt, őrnagy elvtárs!

Halmos: Megint maga? Azt hittem, hogy küldenek valaki mást.

Éva: Akkor…

Halmos: Várjon! Hívja fel a belügyminisztériumot:

Éva: Igenis…

(Telefonál)

Halmos: Rajtam nem múlik. Én törvényesen járok el.. Még akkor is, ha törvény és igazság két gatyaszárban jár. Ami ma igaz, holnap lehet hamis, de a törvénykezés ténye fölment. Ha van Isten, még ő is…

Éva: Őrnagy elvtárs, a miniszter elvtárs van a vonalban.

(Halmos telefonál)

Halmos: Szervusz, Gulyás elvtárs…. Hogy mit akarok? … Nem, nem az. Másról van szó. Van egy Szirtes nevű … Igen, az a Szirtes. Az apja… nem volt kommunista. De munkás volt. .. Igen, már meghalt… Na, igen. Ezt a Szirtest kellene kihallgatnom. .. Igen, megvan az ítélet… Nem…Forrong a nép… Nem, nők… Anyák, meg húgok… Nem is tudod elképzelni, mi van itt. Nem… Rendben… Ha nem, hát nem… Ü…

(Halmos lassan leteszi a telefont)

Halmos: Maga meg mit áll úgy ott, mint egy rakás szerencsétlenség?

Éva: Maradhatok?

Halmos: Szóltam már, hogy mást küldjenek maga helyett…Ameddig az a másik meg nem jön…

Éva: Köszönöm…

Halmos: Ne köszönje… Idefigyeljen, elvtársnő! Elég jó a szimatom. Tegnap éjjel utána néztem, hogy maga miféle… Van-e valami mondanivalója…

Éva: Mit mondhatnék…

Halmos: Maga most hülyének néz engem… Tudom, hogy ezt a Szirtest személyesen ismerte. Nehány utcával lakott maguktól nem messze. Maga egyetemi végzettséggel itt gépírónősödik… Egy telefon, és magából azt is kiverik, ami sosem volt.

Éva: Ismerem. De ennek mi köze ehhez?

Halmos: Itt én kérdezek, Szenti elvtársnő. Még a neve is olyan szenteskedő… Azért nem ugrott be elsőre, mert nem az apja, hanem az anyja nevét használja. De itt mégis Rédeynek hazudta magát… És kémkedni jött ide…Kémkedni a Szirtes anyjának… Csak tudnám, hogy ki engedélyezte a névcserét! Mert ebben az országban mindenki mindent kijátszik, megjátszik vagy eljátszik. Itt mindent megmásítanak vagy átfestenek. Jó kommunistából forradalmár lesz. Nem hosszú változás eredményeként, csak néhány másodpercnyi megvilágosodás az ára. S aztán szintén néhány másodperc, s a tegnap forradalmára ma már ismét  büszke kommunista, kádárista meg rokonpista. Hogyan sikerült nevet változtatnia?

Éva: Édesanyám az apám kapcsolatait használta…

Halmos: Ne is folytassa. A kapcsolatok, melyek mindenhova elérnek. Ha tudnák, az Istent is állandóan hívogatnák.  Az egész angyali kar csak halló-t  énekelne, meg olyasmiket suttogna a vén Istenség fülébe, hogy ez keresi, ezt hívja vissza, ezt kéri, majd meghálálom, persze, elintézzük, igenis Gerő elvtárs, értettem, majd intézkedem, holnap úgy lesz.… (Kínosan felnevet) Tehát? Miért van itt?

Éva: Csak együttérzésből. Talán engem meghallgat…

Halmos: Maga azt gondolja rólam, hogy a szép őzike tekintetére egy rég eldöntött halálos ítéletet fel tudok oldani.

Éva: Nem gondoltam. Csak reménykedtem.

Halmos: Reménykedett? Meg hitt? Talán imádkozott is. Meg együtt érzett. Nézzen a szemembe, ha magához beszélek! És velem… Velem együtt érez? Értem imádkozik?

Éva: Magáért is imádkozom…

Halmos. Imádkozott… haha.. hah’…

Éva: Hogy ne menjen szembe az Isten akaratával…

Halmos: Melyikével? Ezzel (A képre mutat) vagy azéval… (Felmutat) És melyik akarattal menjek szembe? Két szobával arrébb egy tollvonással holnap már összedrótozott kézzel leszek az udvaron eltemetve. Kitől kell jobban félnem? A maga szemrehányó tekintetétől… vagy ettől?

(Kihúzza a pisztolyát, majd az asztalra dobja)

Halmos: He… Kitől… Látja, olyan vagyok, mint az a pisztoly. Valaki a kezébe vesz… és hiszen tudja… Január óta itt dolgozik…

Éva: És január óta százszor meghaltam.

Halmos: Meghalt… Meghalt? Itt áll előttem kisírt őziketekintettel. Ha innen hazamegy, várják az udvarlói, az anyja… Mit tudom ki… De nézzen rám. Én hazamegyek, és ki vár engem?

Éva: A démonai…

Halmos: Mit mondott?

Éva: Hallotta, Őrnagy elvtárs. Azok, akiket elpusztított…

Halmos: Tűnjön innen! Tűnjön, mert nem állok jót magamért.

Éva: Tűnök…

(Éva el)

Halmos: És vissza se jöjjön!... Hallotta… Vissza se jöjjön…

(Elsötétül)

(Mikor kivilágosodik a szín, halmos még mindig leroskadt állapotban. Előtte áll József atya.)

Halmos: Ah! Ki az ördög maga!

József atya: Ferenczy József vagyok, a XIII. kerület plébánosa.

Halmos: Jah, Mint József… Krisztus apja.

József atya: Igen, mint ő…

Halmos: És hogy került ide? Takács! Takács! Hol van már megin’?

(Katona belép)

Katona: Igenis, őrnagy elvtárs.

Halmos: Ez meg hogy került ide? Ne mondja, hogy csakúgy itt termett!

Katona: Nem, kérem. Kopogtatott.

József atya: Aztán kopogtattam, de nem volt semmi válasz. Akkor újra kopogtattam..

Katona: Aztán ahogy az illendőség megkívánja… Belépett.

Halmos: Aha, az illendőség… Jöjjön ide… A szolgálat alól felmentem. Ide többet ne tegye be a lábát! Értette?

Katona: Értettem…

Halmos: Most még elmehet.

Katona: Elmehetek (el)

Halmos: Atyám, mit tehetek önért?

József atya: Értem semmit. Másokért…

Halmos: Szirtes?

József atya: Most a Szirtes…

Halmos: Maga is azt hiszi, hogy mindenható vagyok?

József atya: Nem, azt azért nem.

Halmos: Ne tréfálkozzunk…

József atya: Nem tréfálkozom…

Halmos: Látom, hogy maga nem tréfálkozik. De tudja, van egy régóta bennem ragadt kérdés. Talán maga meg tudja válaszolni.

József atya: Mondtam.. Sem mindenható, sem mindentudó nem vagyok.

Halmos: Tudom, hogy nem az. De ez egyszerű kérdés…

József atya: Nincsenek egyszerű kérdések. Csak a válaszok egyszerűek.

Halmos: Látja, még nem is kérdeztem, maga meg már bölcselkedik.

József atya: Hallgatom…

Halmos: A kérdés egyszerű. Miért látja az egyik ember bűnnek azt, amit a másik erénynek hisz.

József atya: Mert bűnösök vagyunk mindannyian.

Halmos: Nekem mi a bűnöm.

József atya: Hogy megfeledkezik magáról, hogy kicsoda.

Halmos: Halmos Péter vagyok, harminckilenc éves, gyermektelen, tíz éve katonai szolgálatban állok. Hol itt a bűn?

József atya: Miért itt keresi?

Halmos: „Szirtes András gimnáziumi tanuló 1956. október 25-étől november 4-ig részt vett a Népköztársaság megdöntésére irányuló ellenforradalmi terror utcai cselekményeiben, Több zászlóból kivágta a népköztársasági címert, Részt vett a Május 1 Ruhagyár homlokzatán található vörös csillag leverésében, majd tanúvallomások szerint részt vett a Népköztársaság rendjének visszaállításában tevékenykedő szovjet csapatok elleni fegyveres harcban.”

Itt van, a bűn.

József atya: Csak szavak. Ha az ellenforradalmi terror helyet…

Halmos: … forradalomban… ezt akarta mondani. Inkább ne tegye, mert kénytelen vagyok magát is itt fogni.

József atya: Gondolati bűnök…

Halmos: …gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással…

József atya: … és én feloldozlak…

Halmos: És a máglyák, inkvizíció…

József atya: A hazugság pusztítóbb…

Halmos: Mit akar? Mit hisz? Mit gondol?

József atya: Megbocsátást, megbocsátást, megbocsátást…

Halmos: Kész az ítélet.

József atya: De azt még nem hajtották végre.

Halmos: Tekintse úgy, mintha végrehajtották volna.

József atya: És ön ebben belenyugszik.

Halmos: Mit tehetnék mást?

József atya: Mi tett eddig?

Halmos: A dolgomat tettem..

József atya: És a kötelesség? Az emberi?

Halmos: És a többi rab? Magának miért csak ez a Szirtes a fontos?

József atya: Én mindért vagyok…

Halmos: De egyet sem visz ki innen…

József atya: Ők már kint vannak. A testüket megkínozhatják, de a gondolataik és a szívük tiszta.

Halmos: Maga lebecsüli a fizikai fájdalmat. (Halmos megragadja a karját, az asztalon lévő kést emeli a kéz ellenébe.) Átdöfhetném a kezét.

József atya: Maguk csak erre képesek. Átütni kezet. Lábat, mellkast…

Halmos: (Eldobja a kést) Nem fél a fájdalomtól. Látom a szemén…

József atya: De félek. Talán jobban is, mint ön. De hiszem, hogy a lelkem túléli.

Halmos: A maguk hite:

József atya: A mi hitünk nem ez. Önben is hinnem kell, hisz ön is az isten teremtménye. (A képre mutat) Nem azé.

Halmos: Nem atyám. Engem a nyomortelep és a cselédsors teremtett. A vas és olaj, a szén és szikkadt föld. Kardlap és éhezés. Én antik hős vagyok számtalan istennel.

József atya: Én csak egy embert látok, ki válaszúthoz ért.

Halmos: Itt csak a börtönudvarra vezet út. Látja, ott az ablakon túlra. Onnan még senki nem jött vissza.

József atya: Ezek csak álszent pilátusi monológok. Kézmosásokkal és pálcatörésekkel, antik istenekkel és önhazugságokkal. De a maga legnagyobb ellensége önmaga. Önmagával képtelen megküzdeni.

Halmos: Megtettem. Egyszerre vagyok győztes és vesztes. Mi más lehetnék. Írjam át ezeket? Hisz ezek fausti szerződések. És akkor mi történik. Ezek tartanak életben.

József atya: Akkor ön valóban halott. Amit látok, abban semmi emberi nincs.

Halmos: Ön nem ismer engem…

József atya: Kérem, mentse meg azt a fiút. És mindet…

Halmos: Nem. És újra csak nem!

József atya: Kit akar becsapni?

Halmos: Azt, aki felment és feloldoz engem…

József atya: Az istent?

Halmos: Istenben nem hiszek.

József atya: Szirtes Andrást?

Halmos: Menjen. Nem hallotta? Menjen!

József atya: Az Isten legyen önhöz irgalmas….

(József atya el)

Halmos: Takács! Takács, jöjjön ide!

Katona: Engem felmentettek.

Halmos: Fogja be a pofáját. A szolgálatba visszahelyeztem...

Katona: Értettem!

Halmos: Most elmehet...

(Katona el)

(Halmos telefonál. )

Halmos: Hozzák fel a 968-as foglyot. Igen azt. A Szirtest. Nem érdekel, csak hozza.

(Halmos leteszi a telefont)

Halmos: Most… Most dől el minden. Okosan vádolj, hogy a vádlott felmentse a vádlóját. Eszköz szentesíti a célt.  Hisz ezek vallása is azt mondja, mindenki bűnös. Akkor én miért menteném fel őket. Hja, a megbocsátás.  Nem haragszunk, de akasztunk. Ez a dolgunk… Pribékek vagyunk és hóhérok. Valahonnan jön egy utasítás. Azt sem tudjuk, kitől, miért, létezik-e igazság. Igen, igen. Egyszerű ez. Pilátusok leszünk. Még az Isten felett is ítéletet mondunk…

Katona: Meghoztam…

Halmos: Elmehet.

Katona: Igenis, őrnagy elvtárs.

Halmos: Szirtes?

Szirtes: Az vagyok.

Halmos: Tudja, miért hívattam ide.

Szirtes: Nem uram, nem tudhatom.

Halmos: Beszéljen az édesapjáról…

Szirtes: Az édesapámról?

Halmos: Nyugodjék meg. Üljön le…

Szirtes: Az édesapám már régen meghalt.

Halmos: Születés, halál, évszámok, munkahelyek. Ezeket tudjuk. A kérdésem más természetű…

Szirtes: Az apám… mit mondhatnék róla. Hányszor akarják maguk még megölni.

Halmos: Az édesapja 1952-ben, szívinfarktusban halt meg. Segédmunkás volt 1949 után, pedig egyetemi diplomája volt. Egy büszke értelmiségi, egy osztályidegen, aki megtért.

Szirtes: Miért hívatott?

Halmos: Ez kihallgatás… ha még nem vette volna észre.

Szirtes: Nem látok jegyzőkönyvet…

Halmos: Itt a jegyzőkönyvek csak ócska papírok, amelyekből annyit gyártunk, amennyit… De hisz ezt maga is tudja…

Szirtes: Mit akar tőlem…

Halmos: Kezdjük az elején.

Szirtes: Hisz önök többet tudnak rólam, mint saját magam.

Halmos: Beszéljen.

Szirtes: Szirtes András, született 1939. március 15-én, Budapesten, anyja neve Káló Ilona, apja idősebb Szirtes András…

Halmos: Folytassa…

Szirtes: Mire kíváncsi? Hogy akkor születtem, mikor kitört a háború, előbb tanultam meg a bombák hangját utánozni, mint beszélni. Hogy az iskolát, ahova jártam, a szemem előtt bombázták szét, hogy több halottat láttam, mint élőt hatéves kölyökként. Mire kíváncsi, őrnagy elvtárs?

Halmos: Mindenre, fiam… Mindenre…

Szirtes: Bármelyik gyereké olyan volt, mint az enyém. Hétévesen boltok előtt ácsorgás, szénlopás az állomásról, háborús játékok a romok között, rettegés, éhezés, félelem… Nem emlékszem…

Halmos: Ne romantikázzon… Milyen félelemről beszél, mikor a szovjet tankokra benzines palackokat dobált.

Szirtes: A félelemnek sok arca van. Mindig a legiszonyúbbat mutatja. A félelem élő organizmus.

Halmos: Folytassa!

Szirtes: Mindannyian félünk. Maga a lelkiismeretétől, én a meg nem élt élettől.

Halmos: Tovább.

Szirtes: Nincs tovább. Maga előtt még ott az élet.…

Halmos: Szirtes, maga még mindig nem érti.

Szirtes: Hogyan érthetném, hiszen kiskorú vagyok.

Halmos: Nem években mérik a kort.

Szirtes: Hanem bölcsességgel.

Halmos: Látta ott lenn a bitót. Arra vár, hogy maga nagykorú legyen.

Szirtes: Maga nem érti, őrnagy elvtárs. A félelemnek is kettős természete van. A testem fél, hisz ez a dolga. De amit hordoz, az múlhatatlan anyagból van. Hóhérok, pribékek, vallatók, besúgók még csak karcolást sem ejthetnek rajta.

Halmos: És az édesanyja?

Szirtes:  Az anyám… Ő meg fogja érteni…

Halmos: Érteni fogja az elméjével… De a lelke…

Szirtes: Az édesanyám… Köszönöm a leckét, őrnagy elvtárs…. Megértettem. A magafajták háborúja nemcsak hősök és hazafiak ellen folyik, hanem apák és anyák ellen. Lélekkel zsarolják a testet, s testtel a lelket.

Halmos: Ennyi?

Szirtes: Vitessen vissza a cellámba!

Halmos: Látni akarja az édesanyját? Itt van kint.

Szirtes: Ő nem láthat engem..

Halmos: Takács!

Szirtes: Öt akarja megölni vagy engem?

Halmos: Itt a tanúvallomása. Csak írja alá.

Katona: (belép) Parancs, őrnagy elvtárs.

Halmos: Nos, mit mond?

Szirtes. Ha aláírom, az apám emlékét szennyezem be.

Halmos: Ha nem írja alá, akkor az anyja meglátja, hogy mi lett magából. Ha pedig…

Szirtes: Anyám tudni fogja… Adja ide!

Katona: Őrnagy elvtárs?

Halmos: Várjon!

Szirtes: Apám, bocsáss meg…

Halmos: Írja!

Szirtes: Anyám… (Eldobja a tollat)

Halmos: Takács!

Katona: Őrnagy elvtárs!

Halmos: Küldje be az asszonyt!

Szirtes: ne zsaroljon!

Halmos: Látni fogja az anyja a bevert képét. A meggyalázott testét, a kisírt szemét…

Szirtes: Az anyám… Ne keverje bele…

Halmos: Látni fogja, hogy a fia itt fog nyüszíteni, mint egy…

Szirtes (magának): Anyám… Minek jöttél ide?

Halmos: Meg fogja ölni az anyját a puszta látványával.

Szirtes: (sírva): Anyám, menj el!

Halmos: Takács, tegye a kötelességét!

Katona: Őrnagy elvtárs: Az asszonyt…

Szirtes: (Vadul kutat az asztalon, majd a földön kezdi kutatni. Négykézláb keresi. Mikor megtalálja, szinte leborul)

Halmos (Felemeli a kezét): Várjon még…

Szirtes: Apám… Édesanyám…

Halmos: (Suttogva): Várjon, Takács, Várjon!

Szirtes: Istenem, bocsáss meg…

(Szirtes aláírja)

Halmos: A kihallgatás véget ért. Takács, viheti

Katona: Igenis, őrnagy elvtárs! (Megfogja Szirtest, s kezdi kivinni)

Szirtes: Halmos!

Halmos: Vigye!

Szirtes: Az enyémből még hátra van a gyónás. Az öné pedig megkezdődött.

Halmos: Miket beszél?

Szirtes: Az Isten mindannyiunkat hall.

Halmos: A hite a veszte.

Szirtes: A magáé pedig a hitetlensége.

Halmos: Nem is kellett átvernem… Az aláírása pedig… hogyan is vagyunk a lelkiismerettel… Az aláírása pedig csak azért kellett…

Szirtes: Az aláírásom nem az én végzetem.

Halmos: Nem értem…

Szirtes: Mindkettőnket kihallgattak. Kettőnk között az a különbség, hogy ön már régen meghalt erkölcsi értelemben. Hiába csapott be, az árulásával megváltott engem… Kihallgattatott, és bűnösnek találtatott…

Halmos (ordítva): Vigye már, Takács!

(Katona és Szirtes András el.)

Halmos: Kihallgattatott, és bűnösnek találtatott… A nyavalyás. Még fenyegetőzik. Engem. Kihallgattak…

(Telefoncsengés)

Halmos: Halmos! Igen, miniszter elvtárs. Igen. Aláírta. Nem szükséges? Nem is tudja, hogy mennyit… Én… Feljelentettek? Kicsoda?…  Ez rágalom… Én soha…Igen, miniszterelvtárs. Tudom, mi a kötelességem. (Leteszi a telefont. Lassan kijön a szín közepére. A sapkáját ledobja, pisztolyt vesz elő a pisztolytáskából. Gúnyolódva, majd kétségbeesetten beszél) Igenis, miniszter elvtárs. Igenis… Persze, én azért vagyok… Takarítom az ürüléket… amit a magasságos elvtársak szanaszét potyogtattak. De hát itt van Halmos elvtárs, aki vasseprűvel seper. Csak kemény legyen, Halmos! Csak keményen! Ne törődjön semmivel, mi majd elintézzük, megmagyarázzuk. Ne gondoljon a holnappal, meg hogy mások miket mondanak (Megszólal a telefon.)  Hallod, Halmos! Megint szól a telefon. Biztos, valamelyik miniszterelvtárs… Vagy ezredes elvtárs… Persze, hogy intézkedem. (A telefon elhallgat) Hallottam, tábornok elvtárs, értettem ezredes elvtárs. Azonnal intézkedem… Kiverem belőlük még…  Még azt is… Megtörtént, miniszter elvtárs… (A telefon újra cseng) Biztos az Isten… Ő is csak úgy ideszól. Valakit meg kell menteni… Hurokban a feje, rángassam ki. Ja, hogy már meghalt… Istenem, tiéd a csoda. Te támasztod fel a halottakat… Tudom, én juttatom neked. Azt is tudom, mi mozgatjuk a világtörténelmet. Te gyártod az embereket… én meg akasztom… Ez a világ rendje… Rám isw szükség van. Hogy unatkoznál… (A telefon elhallgat)… Meguntad, Isten elvtárs. Elveszett a régi türelem… A fejem…  Papok járnak a nyakamra… Meg idealisták.. Éva… Aki megrontotta az emberiséget… Isten, látod, az én nyakamra küldted. Nem volt elég az átöröklődő bűn, még bosszantasz is vele… Van humorod, Istenem. Meg itt ez a mártír… Előbb ideküldöd, hagyod összeverni, majd letessékeled a bitó mellől. Szirtes elvtárs… erre tessék… Ne haragudjon, hogy ilyen korán kellett kelnie… Tudja, ez az akasztás mindig olyan macerás…de mostmár visszatérhet a cellájába… De hogy a hóhér  se jöjjön hiába, majd én dugom  a hurokba a nyakam…(A telefon újból megszólal.) Istenem, ne légy türelmetlen. Ne hívogass. Ez már megér egy személyes beszélgetést. Telefon? Úgy nem látom a szemed, ahogy … kimondod… hogy halál…  Pedig a szemed szeretném… Talán megrebben? Vagy azt sem? Már ennyit sem érdemlek? Egy szemrebbenést?  Akkor hagyjuk a telefont! Elfáradtam. Csak egy perc… aztán készen állok… hogy a szemedbe nézzek…

(Halmos leroskad a székbe. A szín elsötétül. Néhány másodpercnyi csend. Majd pisztolylövés. A telefon még csöng hármat, majd végleg elhallgat.)

(Függöny)