Szereplők

Kártyás

Gazdag nő

Fiatal nő

Párbajban vesztes

Színész

Pap

Történik: Egy este egy városban egy hídon. 

1. jelenet

(Alkonyodik. Távolban egy híd, alig van rajta forgalom. Minden aranyfényben úszik, az ég, a víz. Fiatal nő áll meg a híd közepén.)

Fiatal nő: Elvonult a tömeg... őrült és lármás színház. Csupa hahotázó száj, vérben forgó szem, kacagás és kiáltozás. Vajon boldogok alelki szegények?

(A gazdag nő jön sietve erre.)

FIATAL NŐ Itt jön egy. Képzelt boldog. Arca, ruhája dísz. Megáll, s lefelé bámul. A rideg örvénybe hullik a tekintete. Ez nem a hídavatásra jött.

GAZDAG NŐ Asszonyom, nekem szólt? Vagy rólam?

FIATAL NŐ Senkinek és senkihez. Ne is figyeljen rám!

GAZDAG NŐ Sápadt... Rosszul van? Ne küldessek orvosért?

FIATAL NŐ Jól vagyok, csak kimerített ez az ünnepség.

GAZDAG NŐ Tehát...

FIATAL NŐ Tehát nem kell törődnie velem.

(A gazdag nő elfordul.)

FIATAL NŐ Boldogság... Önbecsapás, a vágyak alamizsnája...Könnyű, piros labda... Feldobom és elkapom. És újra. És megint. Sohasem az enyém.Csak villan egy-egyet; játék, mely az égre száll, s csak ott igaz.

(Észreveszi, hogy a gazdag nő pénzt dob a vízbe.)

FIATAL NŐ Előbb maga kérdezett, hogy jól vagyok-e. Most én kérdem ugyanezt öntől.

GAZDAG NŐ A pénzre gondol? Melyet a vízbe dobtam?

FIATAL NŐ Nem a pénzre. A tettre.

GAZDAG NŐ Nem magára tartozik.

FIATAL NŐ Mégis miért tette?

GAZDAG NŐ Mert ez csak hitvány csillogás. Nem számít.

FIATAL NŐ Nagyon sokaknak számít. Vannak, akik egy fél életen át keresnek ennyit. Miért nem adta nekik?

GAZDAG NŐ Ha egy jól lakik, attól az éhség nem szűnik.

FIATAL NŐ De az az egy... vagy kettő...

GAZDAG NŐ Ugyanolyan boldogtalanná lett volna...

FIATAL NŐ Mint ön?

GAZDAG NŐ Mint bárki, akit a pénz nyomorít.

FIATAL NŐ A nyomor a pénz hiánya.

GAZDAG NŐ Úgy... Hát sorstársuk leszek. (Leveszi a gyűrűjét és a vízbe dobja.)Már semmim nincs.

FIATAL NŐ Az élete.

GAZDAG NŐ Bizonyos kor után nincs élet. Csak létezés.Várakozás. Félelem. Kínzó bölcsesség.

FIATAL NŐ Ön nem a híd avatására jött. Sokan voltak, de önt nem láttam.

GAZDAG NŐ Mondtam, velem nem kell törődnie.

FIATAL NŐ Elkísérem.

GAZDAG NŐ És maga?

FIATAL NŐ Látja! Ünnepeltem a hidat! Meghallgattam abeszédeket. Nagy szavakat, ígéreteket, minden komoly volt. Még a színes léggömbök is. Nekik könnyű. Csak szállniuk kellett a napfények közt. Föl, föl...Az égbe szálltak. Szép nap volt...

GAZDAG NŐ Miért?

FIATAL NŐ Miért... Mert boldoggá tett, hogy ennyien itt voltunk. Ünnepeltünk...

GAZDAG NŐ Ön hazudik...

FIATAL NŐ Hogy mondta?

GAZDAG NŐ Ön nem boldog.

FIATAL NŐ Nem. De mit számít ezrek boldogsága mellett.Végül is a híd...

GAZDAG NŐ Olyan, mint egy gyermek. Mindenki örül neki. De ez a híd is megvénül egyszer.

FIATAL NŐ De az nem a mi életünkben lesz. Mit számít hát?

GAZDAG NŐ Valóban... Jól mondja... Mit számít... (A gazdag nő hirtelen elrohant.)

Fiatal nő: Hova megy? Kérem! Várjon! (Magányosan sétál fel-alá.) Boldogok helyett bolondok. Hiszen ki boldog, az vágyainak bolondja. De kinek már vágya sincs, az... az micsoda? (Fiatal nő el.)

2. Jelenet

(Háttérben a híd tartópillérei, lámpákvilágítanak, este van. Fiatalember érkezik, a kártyás. A La donna e mobile címűáriát fütyüli.)

Kártyás: Kettő... vagy semmi! Nekem ennyi, másoknak az egy is nyerő... Így hát... élet,szerelem, gazdagság... búcsút intek neked! (Összeborzongva)Átkozott hideg van! De a magamfajtát mit érdekli a hideg? És mégis... Ez a város...fagyos, ködös, túl nagy nekem. De már mindegy... Hol is vagyok? Á, a híd, az új híd! Híd a jövőbe, híd a jobb életbe. Valamikor a híd ünnepet kívánt. Olyanok voltak, mint a tengerjáró hajók, melyek oldalán pezsgős palackot loccsantottakszét. Ma pedig áldozatot... A hídon pedig... Ah, szédítő ez a magasság. Áltatás éshazugság minden! A híd vért kíván, a híd felfal, elemészt, s ahogy nézem a hullámokat... ki sem köp.

(Nő érkezik. Meglátja a férfit, megtorpan. Indulni akar vissza...)

Kártyás: Hölgyem! Álljon meg! Láttam, hogy ide akar jönni!

Gazdag nő: Semmi dolgom itt! Semmi dolgom magával!

Kártyás: És mégis erre jött.

Gazdag nő: Tévedtem. Semmi dolgom itt.

Kártyás: Kérem, álljon meg!

Gazdag nő: Semmi dolgom magával!

Kártyás: Csak hallgasson meg! Csak van néhány perce rám!

Gazdag nő: Már magamra sincs, minek vesztegetném magára!

Kártyás: Igaza van! Menjen! Meneküljön! Nem tőlem kell félnie!

Gazdag nő: Nem félek magától. Azért jöttem ide, hogy egyedül legyek!

Kártyás: Azért jött ide...

Gazdag nő: Ki ne mondja! Ne mondjon semmit!

Kártyás: Éjfélkor egy nő egyedül a hídon! Az új hídon... Ostobának tart?

Gazdag nő: Nem tudom, hogy mit tartsak magáról.

Kártyás: Én viszont tudom, hogy mit tartsak...

Gazdag nő: Nem tud maga semmit! Még azt sem, hogy önnönmaga mit keres itt.

Kártyás: De igen, hölgyem. Aki ön előtt áll, az nincstelen. Egy senki. Érti? Senki...Senki... És harmadszorra is egy senki... Látja ezt a paklit? Tudja, mi ez?

Gazdag nő: Igen... Kártyalapok...

Kártyás: (gúnyosan nevet): Nem, ez nem az. Ez jegy a pokolba. A magamfajta mindig...

Gazdag nő: A pokolba vesz jegyet. És most nekem sajnáltatja magát?

Kártyás: Talán a sajnálat még jár nekem.

Gazdag nő: Az egyetlen, ami nem jár magának. Ahogy nézem, fiatal, erős, egészséges.Elvesztette a pénzét... És akkor mi van? Más is elveszítette. A pénz csak pénz.Nem menetjegy a mennyországba. Higgye el, mások is elvesztették a pénzüket!

Kártyás: Igen, s egy hídon találták magukat. Egyedül.

Gazdag nő: De nincs egyedül!

Kártyás: És maga? Ahogy nézem, fiatal, egészséges. Jól öltözött. Bizonyára „a pénzcsak pénz"-ből magának több is van, mint elég.

Gazdag nő: Nem foglalkozom vele annyit, hogy tudjam, sok vagy kevés.

Kártyás: Nekem a pénz a luxus, ön pedig másoknak a luxus. Mit számít önnek a pénz?Ön csak a lábát lógatja le ebbe a világba, de a csinos fejecskéje fönt van a mennyországban.

(A félhomályból pap lép elő.)

Pap: Bocsássanak meg! Megálltam, mert azt hallottam, valakik túl sokszor élnekvissza a pokollal és a mennyországgal.

Kártyás: Ahogy az Isten is.

Gazdag nő: Ne legyen tiszteletlen!

Pap: Nem tesz semmit. Már rég nem vagyok tiszteletes, csak egy pap. Ez a mi sorsunk.

Kártyás: Á, a sors... a sors... Akkor mit keres éjfélkor ezen a hídon? Kijárási tilalomvan. Állítólag az orosz már bombázza a keleti országészt.

Pap: Betegnél voltam, fiam. Nagybetegnél...

Kártyás: Mások sorsa nem hagyta nyugodni?

Pap: Mások baja.

Kártyás: És segített az ima?

Pap: Az ima mindig segít...

Gazdag nő: Mondtam, hogy ne legyen tiszteletlen!

Pap: Azt kérdezte, fiatalember, hogy mit keresek itt... Talán éppen maga miattvagyok itt. És a hölgy miatt. Bárki miatt, aki eltévedt és megtévedt.

Kártyás: Atyám, ide senki nem téved. Tudatosan jönnek pont ide. Tudja, hogy vanfranciául a híd? Le pont... Csak a –t-t nem ejtik. Ez a mi végpontunk.

Gazdag nő: Az lesz a legjobb, ha senki nem marad itt. Talán valóban bombáznak az oroszok...Atyám, ön megtette a dolgát. Maga pedig... valóban megsajnáltam.Kapaszkodjon a sajnálatomba, s menjen haza!

(Hirtelen férfi rohan át köztük, majd megáll.)

Vesztes: Micsoda csődület! Pedig mindenki azt mondta, még az újságok is azt írták,hogy felesleges még egy híd ide. Már úgyis van egypár. De nem! És mit teszIsten! Hölgy és úr, pap... és... és én...Bár véget ért a maszkabálok ideje! Vagykísértetek? Ha azok, akkor valóban jó helyen járok.

Gazdag nő: Nem vagyunk kísértetek. Ugyanolyanok vagyunk, mint ön.

Vesztes: Azt kétlem. Semmiben nem hasonlítunk egymásra.

Kártyás: Abban mindenképpen, hogy itt vagyunk. Mindenki lehetne a fűtött szobájábana kutyájával, macskájával, papagájával, házastárssal bebútorozottan... de mi itt vagyunk ebben hideg éjszakában. A csendőr pedig letartóztathat.

(V egygolyót vesz elő)

Vesztes: Tudják, mi ez?

Gazdag nő: Úgy tűnik, ez az este az idióta kérdések éjszakája, amikor semmi nem az, aminek látszik.

Kártyás: Szabad a gazda...

Vesztes: Tisztelendő atyám? (Odadobja a golyót)

Pap: Olyasmi, ha nem tévedek, ami az élet és a halál jelképe. (Visszadobja.)

Vesztes: Igen, atyám, valóban az. Tudják, vége annak az időnek, mikor emberek hajnalbankimentek a közeli erdőbe, hogy pisztollyal lődözzenek egymásra, míg valamelyik ki nem nyúlik. Ez már csak a szenilis, vén bolondok játéka nyolcvan felett, amikor már minden mindegy. De a mi modern világunkban nem kell ilyen hercehurca. Elég egy cilinder, egy fekete és egy fehér golyó, és aki a feketét húzza...

Kártyás: Az indul a pokolba.

Vesztes: Pontosan... Pontosabban már nem is lehetne megfogalmazni.

Kártyás: Miért nem menekül el? Nem a vagyonát veszítette el.

Vesztes: Csak az életemet. Nézhetjük így is. (Nevetni kezd némi gúnnyal)

Pap: Nem tartozik másoknak az életével. Afelett csak az Isten rendelkezhet.

Kártyás: Hát erről az ilyesféle hidak tudnának mesélni.

Vesztes: Itt nem is az élet a tét. Hanem a becsület.

Kártyás: És létezik élet nélkül becsület? Még soha nem láttam olyan sírfeliratot, hogy „itt nyugszik egy becsületes ember".

Gazdag nő: Menjünk haza, semmi keresnivalónk nincs itt! Egy pillanatra mindannyian megszédültünk.... Hideg az éjszaka, de már mindenkinek kitisztult a feje.

Kártyás: Tehát mégsem egyedül akart lenni?

Gazdag nő: De igen! Valakivel. Istennel, ezzel az éjszakával, a csillagokkal...

Vesztes: Minő romantikus szóáradat. De a híd mindannyiunkat idecsalt...

Pap: Nincs itt csalás, s még a hídnak sincs ehhez köze. Önök sérült emberek.

Vesztes: Mindenki az.

Gazdag nő: De én nem kérek újabb sebeket! Jó éjt... mindannyiuknak! (Nő el. V fel-feldobja a fekete golyót.)

Pap: Adja azt ide! Gonosz játékszer!

Vesztes: Ha odaadnám, becstelenné válnék!

Pap: Becstelen az, aki arra kényszerítette, hogy csak két választása van.

Kártyás: Mindenkinek két választása van...

Vesztes: Az egész világ egy cilinder, melyben fekete és fehér golyó van. Magánakis, atyám. A ruhája fekete, s a lelkét állandóan mossa, hogy fehér legyen... Hogyéletben maradjon.

Pap: Ön leegyszerűsíti a világot...

(Hirtelen női alak tűnik fel.)

Vesztes: Csak nem visszatér az előbbi hölgy? Ki olyan megvető módon hagyott itt.

Kártyás: Nem, ez másvalaki. Alacsonyabb... Elkeseredettebb.

Vesztes: Ezt honnan tudja?

Pap: A mozdulatai elárulják. Már nem bízik az életben.

Kártyás: Ahogy itt – atyám -, önnön kívül senki.

Vesztes: Húzódjunk a félhomályba! (Mindannyianel. A nő körülnéz, egyik oldalról a másikig fut.)

3. jelenet

Fiatal nő: A, kínos élet... Csak reggel és este...És újra reggel... és újra este... És harmadszor is... És csak öltözünk és vetkezünk,és öltözünk és újra vetkezünk... És vétkezünk. Milyen gonosz a nyelv, kivetkezik, az vétkezik.

(A színész szalad fel a hídra.)

Színész: Hát itt vagy! Jól sejtettem, hogy itt talállak!

Fiatal nő: Menj innen!

Színész: Bolond beszéd! Hiszen érted jöttem!

Fiatal nő: Tehát bolond is vagyok!

Színész: Semmi ilyet nem mondtam.

Fiatal nő: Akkor menj innen! Nem hallod? Tűnj el!

Színész: Nem tűnhetek. Érted vagyok.

Fiatal nő: Érted... érted... Mindig csak ezt mondod. Miért nem mondtad az apám előtt, akimegtiltotta, hogy találkozz velem?

Színész: Meg sem hallgatott.

Fiatal nő: Akkor miért várod tőlem ugyanezt?

Színész: Nem tudom. Csak szeretlek. Más soha nem számított. Az apád, az apám... azapák.

Fiatal nő: Így beszél egy apajelölt.

Színész: Így beszél egy olyasvalaki, aki nem gondol múltra vagy jövőre, pénzre,rangra, hatalomra. Csak a pillanatra. És most itt vagyok veled. Ebben apercben...

Fiatal nő: Nézz körül, ez nem a színpad! Ez egy híd. És közönséged sincs. Bármitmondasz, ígérsz, szónokolsz, azt itt csak én hallom. Nincs taps... Nincsenekdrága vacsorameghívások... Itt minden szerep kudarcra van ítélve.

Színész: Soha nem hazudtam neked...

Fiatal nő: Az élet nem egy pillanat. Az életre születtünk, amiben számít a múlt és ajövő, a pénz és rang. Számít a hatalom. Akinek nincs, az nem él. Ki sem kellnyitnod a szád, hogy hazudj. Nekem, másnak, önmgadnak.

Színész: Mintha az apádat hallanám.

Fiatal nő: Kár, hogy te a saját apádéra sosem figyeltél!

Színész: Te pedig rám nem. Az apák azt hazudják a gyermeküknek, hogy mindenkinélkülönbek. Miért van gyűlölet, ökölharc, háború? Zsarolás, kényszer, hamisság?Tőzsde, befektetés, kamat? Mert mindenki bizonyítani akarja, hogy ő a különb. Apénz kényelme... A hatalom kényelme... A felsőbbrendűség önhite. De nézz rám! Mikora színpadon voltam, sokszor meghaltam. Igen, leszúrtak, lelőttek, s én akkorott sebeket kaptam. A színpadon feküdtem, s nem azért, mert az volt a dolgom, aszerepem. Hanem azért, mert ott az volt az életem. Meghaltam és feltámadtam. Deitt nem kell egyiket sem. Ott az élet. A hídon túl. Szeretlek, és más nemszámít.

(Kártyást apsolva lép elő. A színész mögé menekül az úrilány.)

Kártyás: Bravó... Bravó! Remek előadás volt! Csaknem elhittem ezt a soksületlenséget. Barátom, ön rendkívül meggyőző.

Fiatal nő: Kicsoda maga?

Színész: És mit keres itt?

Kártyás: Ugyanazt, amit önök is.

Színész: Nem hiszem, hogy ugyanazért vagyunk itt.

Kártyás: Ön nem is. De a hölgy... Ő már megunta az élet színpadát. És azt gondolom,hogy a maga ügyesen összetákolt kis színházát is.

Színész: Én válaszokért jöttem.

Kártyás: Tudja, barátom, aki éjfél után húsz perccel itt van, annak már nincsszüksége válaszokra. És gyanítom, már rég nincsenek kérdései sem.

Fiatal nő: És ön? Kicsoda is valójában? A filozófusnak álcázott hitvány cinikus?Gyáva, ki megbújik a félhomályba, s másokat kihallgat, hogy utána gúnyolódjék.

Kártyás: Nekem ilyen lapot osztottak. De tudja mit? Húzzon egy lapot! (Kártyát vesz elő.)

Fiatal nő: Nem játszom magával.

Kártyás: Ez már rég nem játék. Ha nem akarja, húzok maga helyett.

Színész: Nem érdekel az ostoba játéka. (Kiveszi Kártyás kezéből a kártyát és a vízbe dobja.) Most mehet a játékszere után.

Kártyás: Ezt miért csinálta?

Fiatal nő: Aki éjfél után húszperccel egy hídon van, annak már nincs szükségekártyára.

Kártyás: Tudják mit? Maguk szerelmesek. Van itt egy pap. Tisztességes és bölcsembernek tűnik. Gyorsan összeadja magukat. Nincs több éjféli kirándulás,szerelmi vallomás, könny és vita. És mehetnek haza. Túl sokan vagyunk itt...

Fiatal nő: Túl sokan?

Kártyás: Atyám! Kérem, lépjen elő! (A pap kilép a félhomályból.)

Pap: Menjenek haza! Még keveset éltek a boldogtalansághoz...

Színész: Mi nem azért jöttünk, hogy ártsunk magunknak!

Kártyás: Jobb lenne, ha más nevében nem beszélne.

Pap: Kérem, ezt hagyják. Hagyják egymást, hagyják önmagukat, hagyják ezt ahidat. Nézzenek rá! Ez nem elválaszt, hanem összeköt. Mindkét karja az életfelé mutat.

Kártyás: Nem csak előre és hátra van, hanem jobbra és balra. Olyan, mint egykereszt. Nemdebár, atyám?

Színész: Kedvesem, hagyjuk ezt az embert. Ez egy dühöngő őrült. Menjünk!

(Golyó gurul Sz és Ú. elé.)

Fiatal nő: Ez meg miféle játék? (Felveszi agolyót.)

Vesztes: (Kilép.) Ki marad a végén?Egyszerű és modern. Csak egy híd kell hozzá.

Színész: Kicsit drága...

Vesztes: Ugyan! A legolcsóbb. A hidat az állam fizeti.

Pap: Kérem... Hölgyem... Uraim! Lassan hajnali egy. Itt az ideje a szembenézésnek.Nézzenek le... Nézzék az arcukat. Bátran! Jól látszanak, a lámpák tökéletesenmegvilágítják önöket. Nemdebár, színész uram? Nézzék... Nézzék csak! Aztán nézzenek fel az égre! Nem akármilyen közönségük van.

Kártyás: Csak nem az akarja mondani, hogy az Isten néz le ránk?

Pap: Én nem mondtam semmit. Ön szólt... Önök tesznek vallomást.

Vesztes: Csak nem azt várja, hogy itt mindenki előtt gyónjak?

Pap: Én nem várok semmit. Csak azt kérem, nézzen szembe magával.

Fiatal nő: Szürke, ködös a víz. És hullámzik is. Minden elmosódott, formátlan és...sötét...

Pap: Különös, hogy mindannyiuk ugyanezt látja.

Kártyás: Jó... Elég ebből a játékból! Magukat is átverte ez... a...

Fiatal nő: Ne beszéljen így!

Kártyás: Úgy beszélek, ahogy akarok! Ki tiltja meg nekem, hogy véleményem legyen?

Pap: Senki sem tiltja. Ön tiltja meg, hogy másoknak az önétől eltérő legyen.

Fiatal nő: Most vesztett.

Kártyás: Mindig vesztettem.

Vesztes: Mindannyian vesztettünk, azért vagyunk itt. Még maga is, atyám!

Pap: Valóban sokat és sokszor vesztettem. De nyertem is.

Színész: Mit?

Vesztes: Mifélét?

Pap: Például, hogy még mindig itt vannak.

Fiatal nő: És a vesztesége?

Pap: Akik nem lehetnek velem.

Színész: „Lenni vagy nem lenni: az itt akérdés./Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri/Balsorsa minden nyűgét s nyilait;/Vagyha kiszáll tenger fájdalma ellen,/S fegyvert ragadva véget vet neki?/Meghalni –elszunnyadni – semmi több..."

Pap: Ez csak egy kiábrándult ifjú ostoba siránkozása.

Vesztes: Fegyvert ragadva...

Fiatal nő: ... elszunnyadni ... semmi több...

Kártyás: Atyám, éppen ez a lényeg...

Pap: Mi a lényeg?

Kártyás: A kiábrándultság!

Fiatal nő: Kinek már nincsenek vágyai. A vágy az élet. A vágy – minden! Ezt jelenti aszó.

Pap: „Ábrándozás az élet megrontója..."Egy másik költő pedig ezt írta.

Fiatal nő: Aki ilyet írt, az jobban félt a valóságtól.

Pap: De önök nem a valóságtól félnek. Mert akkor nem lennének itt. De tudják,mit? Játsszunk! Önök úgyis nagy játékosok. Egy színész, egy kártyás, egy nő,aki szívekkel játszadozik... és ön, aki az élettel.

Vesztes: Fekete golyó vagy kártya?

Pap: Egyik sem... Csak a szó. Itt a mi színészbarátunk. Ő gyakorló hulla, és vantapasztalata a feltámadásban is. Tíznőnek vall szerelmet, száznak hazudik, ezreket becsap. Ott, ahol ábrándoznijárnak az emberek. Itt a híd, ez a valóság, az élet. És jöhet Hamlet...

Színész: Ezt nem értem...

Fiatal nő: Pedig most lesz izgalmas.

Kártyás: Vagy unalmas.

Vesztes: És értelmetlen.

Pap: (A pap a színészt maga elé állítja,a nő felé fordítja.) Magának van apja. Pénze és ékszere is van. És kellemesjelenség. Mások egy porszemért is élni akarnak a maguk sivatagához képest. Delátom is, hogy fél... Színész uram! Szavalja csak a monológot a tizenkettediksortól!

Színész: „Talán álmodni: ez a bökkenő;/Merthogy mi álmok jőnek a halálban,/Ha majd leráztuk mind e földi bajt,/Ezvisszadöbbent. E meggondolás az,/Mi a nyomort oly hosszan élteti..."

Pap: És a nyomorultat. Maga pedig gazdag. Mindent megkapott attól, akit most...

Fiatal nő: Kérem, ne folytassa...

Pap: És maga, a vesztes, aki egy húzásra bízza az életét, s még azt semtudhatja, hogy becsületes-e az ellenfele. Mit vesztett? Pénzt, nőt, hivatalt?Mindhármat? Meglehet...

Vesztes: Bármelyik önmagában ide lökdösne.

Pap: Színész uram... Folytassa!

Színész: „Mert ki viselné a korgúny-csapásit,/Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,/Útált szerelme kínját,pör-halasztást,/A hivatalnak packázásait,/S mind a rugást, mellyelméltatlanok/Bántalmazzák a tűrő érdemet/ Ha nyúgalomba küldhetné magát..."

Pap: Magát is várják otthon. Egy apa, egy testvér... Az ember ellenségei nemazok, kikről színész barátunk szónokolt. Az önhittség az...

Kártyás: És mikor citálja ide, atyám, az Istent?

Pap: Színész uram, folytassa a harmincadik sorközéptől...

Színész: Várjon! Ne megy olyan gyorsan...

Pap: Mi türelmesek vagyunk! Igaz, kártyás barátom?

Színész: Megvan... Mondom is... „Ekképp azöntudat/ Belőlünk mind gyávát csinál,/S az elszántság természetes szinét/Agondolat halványra betegíti;/ Ily kétkedés által sok nagyszerű,/ Fontos merénykifordul medriből/ S elveszti »tett« nevét..."

Pap: Kételkedhet a világ igazságosságában. Kételkedhet az emberben... Még azIstenben is... De egyszer kételkedhetne a kételkedésében is...

(Hirtelen repülőgép húz el felettük.)

Fiatal nő: Istenem...

Pap: Tanuljon meg jól kételkedni!

Vesztes: Jézusom... Ez ijesztő volt!

Pap: A maguk háborúja csak levélsusogás ehhez.

(Újabb repülőgép húz el felettük.)

Fiatal nő: Az oroszok?

Vesztes: Vagy angolok és amerikaiak. Nem mindegy?

Kártyás: Még a végén a híd lesz a menedékünk.

Fiatal nő: Miért mondja ezt?

Vesztes: Az orosznak kell a híd, a németnek nem. Majd azok robbantják fel. Delegalább nem kell ugrani.

Fiatal nő: Maga borzalmas. Tréfálkozik a halállal.

Vesztes: Ugyan, a halál tréfálkozik az emberrel.

(Újabb gép húz el felettük hangos robajjal.)

Pap: Menjenek, ha nem akarnak...

Kártyás: Ebben már semmi elegáns nincs.

Vesztes: És nem is romantikus.

(Színésznevetni kezd.)

Vesztes: Maga meg mit nevet?

Színész: Önökön. Milyen hitványak lettek. Addig kísértették az Istent és azördögöt, mígnem itt termett.

Kártyás: Színészkém, tartsa meg a monológját a közönégének! Au revoir! (Elszalad.)

Színész: És maga?

Vesztes: Én még várok.

Pap: Mire vár még? Nem kapott a választ a kérdéseire?

Vesztes: Nem voltak kérdéseim.

Pap: Ne siessen a semmibe. Kártyás barátunk is elmenekült.

Vesztes: Gyáva alak...

Pap: Nem, nem volt gyáva. Ahogy senki sem az, aki innen...

Színész: ... elmenekül?

Pap: Aki elég bátor az élethez.

Vesztes: Nem ítél el?

Pap: Nekem nincs jogom ítélkezni. Még sokszor fog húzni a cilinderből. Ez pedig maradjonmeg egy szép emlékű hídnak.

Vesztes: Hát akkor...

Pap: Menjen...

Vesztes: Megyek... (Elszalad.)

Pap: És maguk?

Fiatal nő: Hát a romantika valóban meghalt.

Pap: Higgyen nekem, annyi minden más is meg fog halni.

Színész: Ez szimbolikus...

Fiatal nő: Micsoda?

Színész: Ez a híd. A régi világ. Nemsokára minden más lesz.

Fiatal nő: Hogy érted? Mi lesz más?

Színész: A várost lebombázzák, a hidakat felrobbantják, az országot elfoglalják.

Pap: És nem ez lesz a legnagyobb veszteség. Az igazi veszteség, hogy az emberekközt sem lesznek hidak. Már rég nincsenek. Ez a háború.

Fiatal nő: Menjünk... Haza akarok menni.

Színész: Apádhoz? Vagy az enyémhez?

Fiatal nő: Mindegy. Csak menjünk. (Újabb repülők jönnek, a szerelmesek eltűnnek, csak a pap maradt egyedül. A pap még sétál,de váratlanul visszatér a Gazdag nő.)

4. jelenet

Gazdag nő: Azt hittem, senkit nem találok itt?

Pap: Mindenki a saját lábán ment haza.

Gazdag nő: Vagy keresett egy másik hidat, melyen nincs ekkora forgalom.

Pap: Nem hallotta a repülőgépeket?

Gazdag nő: De igen. Ezek felderítőgépek. Meg sem szólaltak a légvédelmi ütegek. Mégkaptunk néhány napnyi haladékot.

Pap: Kártyás barátunk azt mondta, hogy a fejecskéje még mindig a mennyországbanvan.

(Dörren az ég, mindketten összerezzennek.)

Gazdag nő: Ezt hogy érti? Miért ismétli annak az embernek a szavait?

Pap: Mert igazak. Azért van itt. Megbizonyosodni jött ide...

Gazdag nő: Miért?

Pap: Hogy azoknak nem lett semmi bajuk.

Gazdag nő: Pedig azért jöttem ide, mert semminek nincs értelme. Ugyanez hajtotta ideazokat az embereket, ami engem is. De másodjára... Nézze... Ott az esernyőm.

Pap: Képzeljük el, hogy nem tudtuk kialudni magunkat. Csak alvajárók vagyunk.Ahogy azok is.

(Eső vészelídül a közelgő vihar)

Pap: Hölgyem, itt az esernyője.

Gazdag nő: Kelleni fog. Kísérjen el valameddig. Nem lakom messze. Nem akarok megázni.

Pap: Az eső megtisztít. Ahogy azon a pénteken is, mikor az Üdvözítőt megfeszítették.

(Mindketten el.)

Függöny