Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd... Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít útunkról. Újra lépünk.
Hallgat... Miért nem siet? ( Mellette óra nem ketyeg. )
- Sakk. - mondja.
Újra probálkozunk. Már senki nincs körülöttünk.
- Sakk! - hangzik hangtalan.
- Nem! - csattan bensőnk.
Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. - Ezt már nem mondja. Győzőtt, s ekkor ismerjük fel, hogy Ő nem
ellenség. Úgy győz, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk!

Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem... Szeme sem rebben, amikor feketére lépek. Bábúim egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg Ő az "ellenfelem", csak győzhetek.
Lépek.
Lép...
Sakkjáték az életem.