Öngyilkosok az öröklétért

Gerard de Nerval az egyik legszerencsétlenebb sorsú francia költő, akinek életét felemésztette a lassú őrület emésztőgödre. Már fiatalkorában is a zsenialitás és az őrület határmezsgyéjére tántorog. Egyik oldalról a francia irodalom egyik legragyogóbb stilisztája, hatalmas erejű költő és zseniális műfordító, aki a Strurm und Drang németjeit fordítja, majd huszonegyéves korábban Goethe Faustjának az első részét olyan sikerrel ülteti át francia nyelvre, hogy a weimari mester bámulatát is kivívja. Sikereinek hatására élete elszabadul, féktelenné válik. Dorbézolások, trágár és mocskos szórakozások jellemzik mindennapjait. Kicsapongó élete az őrületbe viszi. Többször is letartóztatják, örökségét elveri, irodalmi sikerei már nem kötözik vissza az élethez.

1855. január 26-án Rue de la Vieille-Lanterne egyik csatornarúdján találják meg felakasztva, kalappal a fején. Gyászszertartása a Notre Damme-ban volt, holttestét őrületére való hivatkozással Théophile Gautier közbenjárásával a Pere Lachaise temetőben  helyezték örök nyugalomra.

 *

Heinrich Wilhelm von Kleist a német romantika egyik költőóriása, szertelen lélek, melyben kötelesség és a szellem szabadsága egy vékony rést nyitott a pokol felé.

Sikertelen házasságai, majd a katonai pálya elhagyása kettémetszették a lelkét, melyet a tudományosság fénye sem hevíthetett boldog életté.

Művei olyan remekművek, melyeket nem bírnak el a színpad deszkái, másrészt értetlenség, de leginkább közöny fogad. Elkeseredése nőttön nő, öngyilkos szándékkal be akar lépni a francia hadseregbe, hogy az Anglia elleni háborúban kiontsa őrületes életét.

Elköveti a legrosszabbat, mit költő tehet, életét hivatali szolgálat jármába kötözi, de szenvedései olyan elviselhetetlenek, hogy elhagyja munkahelyét. Szabadon akar élni, szüntelen tanul, olvas, filozofál. Egyszerű életre vágyik, még ez sem adatik meg neki. Franciaországban kémnek nézik és letartóztatják.

Újságoknak ajánlja fel szolgálatait, de ezek a politikai lapok sorban megszűnnek. Kleist elszegényedik, társtalan, a szerelem csak vágyként melegíti át a szívét. Egyik legzseniálisabbnak tartott művét végső megkeseredésében tűzbe veti.

Egy súlyos rákbeteg asszonyban lel társat öngyilkosságához. 1811. november 10-én Berlin mellett egy tóparti padon a nőt először szíven lövi, majd önmagával is végez.

Halála után az irodalmi közvélemény azonnal felfedezi, s a német irodalom legmagasabb trónjainak egyikére emeli.

Csalások a nemzeti dicsőségért

James Macpherson a skót nemzeti dicsőség visszaállítása érdekében 1760-ban bejelentett, hogy megtalálta Felföld ősi eposzát, az Ossziánt. A nemzeti közvélemény ujjongva fogadta a felfedezést.

Macpherson jótollú verselő és író volt, ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy a felföldi gael énekek után megkomponálja a hiányzó ősmitológiát, ezért évekre íróasztala mögé láncolva magát, kitalálja a nemzeti mitológiát.  A tudományos közönség azonban hamar rájött, hogy hamisítással áll szemben, hiszen Macpherson ügyetlen csaló volt, nem ismerte a történelmi nyelvészet módszereit, s maga sem beszélt gael nyelven. Így a goromba ellenállás után lassan feladta a harcot, s bevallotta a csalás tényét. Mindezek ellenére Macpherson egyik legnagyobb érdeme volt, hogy feltalálta a romantikát.

 *

Thaly Kálmán a magyar irodalom ügyeskezű tollforgatója a nemzeti dicsőség érdekében kuruc népdalokat és balladákat kezdett írni. Archaizáló stílusa, a múlt iránt érzett rajongása, a népköltészetben való jártassága alkalmassá tett, hogy a magyar költészetet mesteri tudással tudja művelni. Rákóczi-nótái olyan sikeresek voltak, hogy mindenki elhitte, ezek a régies rigmusok eredetiek. Petőfi, Arany vagy Tompa annyi inspirációt nyert Thaly Kálmántól, amennyiből a három nagy képes volt elindítani az új magyar irodalmat.

Ma már irodalomtörténeti közhely, hogy a két költő eredeti verseit senki nem ismeri, a hamisításaik még ma is a legfényesebb irodalmi alkotások a nemzeti költészet emlékezetében.

A tökéletes gnóm

 Csokonai és Byron között egyetlen közös pont van, ez pedig egy angol, Alexander Pope. Ő is meg akarta írni Anglia nemzeti eposzát, de műve befejezetlen maradt, ahogyan Csokonai Árpádiásza is töredékes mű és egy nagy nemzeti illúzió maradt.

Pope angol létére katolikus volt, s abban a korszakban a katolikus iskolákat betiltották, s még Londonból is kitiltották a pápista közösségeket. Ebbe a korban született az ifjú csodagyerek, akit súlyos betegségei törpeségre ítéltek. 137 centiméteres termetével groteszk látványt nyújtott, akinek nemcsak ábrázata volt csúf, hanem lelke is. Púpossága ijesztővé tette, segítség nélkül képtelen volt néhány métert is megtenni. Testi fogyatékosságát enciklopédikus műveltséggel, szellemes és könnyed társasági kultúrájával igyekezett ellensúlyozni. Ugyanakkor gonosz, számító, rosszindulatú és irigy volt. Életének hat és fél évtizedében a klasszikus költészet legmagasabb alkotójává emelkedett. Párrímes ötös jambusokban fordítja le Homérosz két nagy eposzát, új versmértékek tucatját teremti meg, a görög, latin, itáliai, francia kultúra legnagyobb értője Angliában. Hölgyek, tudósok, arisztokraták keresték kegyeit, s egész Európa csodálta költészetét. Szinte minden műve a poézis nemes és gazdag játékosságának diadala. Byron többre becsülte, mint Shakespeare-t; Csokonai rokokó csodáját Pope inspirálta a legjobban.

Aki felfedezte a tengert

Bernardin de Saint Pierre hányattatott életében bejárja Európát, majd Máltát, s egészen Oroszországig eljut.

Egész életében kapaszkodót keres saját sorsának igazolására. Mint a romantika előfutára, családja múltját a középkorban igyekszik megtalálni, majd életét a hadseregben szerzett dicsőségben igyekszik kiteljesíteni. Innen azonban összeférhetetlensége miatt távoznia kell, ahogy Rousseau-tól is menekül, mert ekkorra a genfi órás fia már elviselhetetlenül gonosz és kiszámíthatatlan. Tanárként is sikertelen Párizsban, de mérnöknek sem sikeresebb a trópusokon. Szentpéterváron is kudarcok várják, s Lengyelországból is sikertelenül tér vissza. Angliában sem sikerül megállapodnia, de utazásairól magával hozza Paul és Virginie tragikusságában is már-már parodisztikus végkifejletű történetét. Necker asszony irodalmi szalonjának hölgykoszorúja érzéki örömmel hallgatja Saint Pierre melankolikus meséjét egy paradicsomi szigeten játszódó szerelmi történetről, mely két gyermeklelkű fiatalról szól.

A regény nemcsak történetével hat, hanem a trópusi tájak iránt érzett egzotikus sóvárgással egy sosemvolt édeni világ után, ahol a szerelem misztikusan szép beteljesülés ott, ahol a tenger összeér az éggel…