Az emberiség tavaszáról nehéz kellő distanciával beszélni, mégis olyan korszakok felvirágzó nagyszerűsége ragyog ezen régi művekből, melyek által az olvasó visszatalálhat a kultúra megszületésének pillanataihoz.

42. Homérosz: Iliász

Homérosz gigantikus eposza maga is egy gigantomán korszakban született, abban, amely által megszületett az európai kultúra. Még félszáz évvel ezelőtt is az irodalom hatalmas nyitányának gondolták a nagy görög művét, de ma már tudjuk, hogy az ősi európai, valamint az ázsiai kultúrák a görögök előtt akár több tízezer évvel is létezhettek...
De Homérosz megmaradt, és először mutatta fel a modern embert, akinek esendősége és nagysága olyan istentelenül emberi, hogy az istenek is megirigyelhették volna szenvedélyének nagyságát.
Akhilleuszban benne van az a motívum, amelyet minden nagy eposz magában hordoz, az irodalomtörténet mégis nagyvonalúan megfeledkezik e motívumról. Ez pedig az isten vagy a félisten elszakadása és lemondása saját isteni mivoltáról, hogy majdan emberré legyen az emberség minden felemelő tökéletlenségével. Ez a modern ember megfellebbezhetetlen színrelépése. Akhilleusz baráti érzése a legegyetemesebb irodalmi érték, ahogy kiválása is a misztikumból egészen Tolkienig az embermivoltunk egyetlen végzetes aktusa. Még Kain bűnbeesésében vagy Ádám áldozatában is az ember önmagáratalálásának végső nyugtalansága nyilvánul meg.
Az Iliász egyik legcsodálatosabb jelenete, mikor Patroklosz Akhilleusz előtt felfedve önmagát Hektor holttestéért könyörög. Akhilleusz ebben a pillanatban válik emberré, szánalma a legemberibb megnyilvánulás a szánalomra képtelen istenek között. Még Jahve sem szánja meg a maga által teremtett esendő lényt, hanem ezerszer is megbünteti és elüldözi. Hogy a Tórához milyen okok alapján ragasztották az Evangéliumokat, az a mai napig rejtély.
A két mű keletkezése között néhány évszázadnyi különbség lehet, de szellemében Akhilleusz ébredése évezredekkel megelőzi Mózes könyveit…

43. Milton: Elveszett paradicsom

1667-ben jelenik meg Milton főműve, az Elveszett Paradicsom.
Mikor a mai ember olvassa ezt a fennkölt, de szellemében többször is kicsinyes művet, az jut eszében, hogy helyesebb lett volna az Elvesztett Paradicsom címet adni neki.
Milton ilyen szempontból igazi protestáns volt, egész lénye és művészete hatalmas paradoxon a katolikus visszahajlás barokk korszakában. A Sátán ébredése és az ember önmegadása olyan kíméletlen közönyösséggel zajlik le ebben a műben, mint a protestáns eleve elrendelés tana.
Egyrészről igazi angol mű, melyből szinte árad az angol józanság és önteltség, s puritán abban a komolykodó és fontoskodó önelégültségben, mely a protestantizmust jellemzi.
Mégis a téma nagysága, a mű méltóságteljes verselése, a hatalmas párbeszédek, a misztikus és embertelen harc képe óriássá növelik az eposz kereteit, s a szavakból valami megmagyarázhatatlanul fényes áradás zúdul az olvasóra.

44. Nibelunglied

A Nibelung-ének az egyetemes viszály hőskölteménye, de már benne van a modern irodalom ambivalens közérzete. Olvasásakor érződik, hogy már civilizációs alkotás, hiszen az ősi mag már új földbe vétetett, s ez a föld a kereszténység humuszától termékeny. Érezzük a régi germán vér- és fajszeretet mágiáját, de a költemény már válasz valamire, ami elveszett, egy letűnt világ metamorfózisa. Wagner miatt a történet pedig újra az emberiség tudatába visszahelyezte ezt a nagyszerű mesét, melyben annyi pusztulás és pusztítás ellenére ott a szellem magasrendűsége.

45. Gilgames

Az ősvilág kapujából jött közénk ez a hatalmas költemény, melyben van valami anti-homéroszi. Mert amíg a görög óriás műve régi és mitikus költeményekből szerveződik egyetemes egésszé, addig a Gilgames olyan, mint a vízüvegbe dobott rézgálic, mely egy apró kristályból egy hatalmas és szerteágazó architektúrát növeszt.
Az ősi sumér vagy szumír költemény, a„Sa naqba imuru", ma négy változatban él - asszír, két akkád és egy szír dialektusban fennmaradt hőskölteményként. A mű végleges formáját, mint oly sokszor, egy dilettánsnak köszönhetjük, egy műkedvelő angol asszirológusnak, aki a hivatalos tudomány tőkfejűségével szemben mert egyszerű és álmodozó lenni, ahogy Schliemann is tette a trójai ásatások idején.
A Gilgames az egész ókori irodalom s talán az emberi művelődéstörténet kezdete és fundamentuma, mely ősibb és teljesebb, mint az ószövetségi iratok, s olvasásakor érezzük az agyagtáblákon megelevenedő szövegek súlyos és nehézkes régiségét.

46. Upanisadok

Az Upanisad könyveiben, azaz melléülésekben, is az ember és az Istenség áll egymással szemben.
Ez a szanszkrit nyelven megírt filozófia és teológiai mű, sokkal homályosabb, mint a Genezisek könyve vagy bármelyik európai alkotás. De hatalmasságában szinte alig áll mögöttük, míg tartalmában és mélységében ugyanazt a horror vacui-érzést adja, mely által az örök isteni újra és újra kinyilatkoztatja önmagát.
Ma sem változott az Upanisadok jelentősége abban az értelemben, hogy ma is a lélek és a szellem, az értelem és a lelkiség örök attribútumainak szembeállása tartja fenn a világot.

47. Korán

A Koránt nem adják és veszik, az iszlám szent irata csak adható, ahogyan a hívő az Istentől kegyelemként kapja hitét.
A Korán sokkal több, mint kinyilatkoztatások gyűjteménye. Telve van az irodalom nagyszerű pillanataival,
Abu-Bekr kanonozációja óta szövege gyakorlatilag nem változott. Az egész mű laza szerkezetű szövegrészek és az arab költészet metrikus lírájától élő alkotás. Magasrendűsége kétségtelen, sok van benne a másfélezer éves kultúrának vallási szépségeiből, nyelvi sokszínűségéből.
Ezt a hatalmas művet már a XII. században lefordítják latinra, majd franciául és angolul is megjelenik. Eleinte a zsidóságtól örökölt vallási türelmetlenséggel pogány tanokként aposztrofálják, s fordítása is csak a teológiai háborúk kirobbantásának alantas célját szolgálja. Később az irodalom és a megértő józanság felfedezi, ahogyan felfedezi a nagyszerű arab mesevilágot, Omar Khajjam költészetét, majd a perzsákat, ahogy nemsokára India és Kína is megnyílik a lassan kivénhedő kontinens előtt. Nálunk a XIX. században kezdik fordítani kevés értéssel, de hatalmas ambícióval.
Mégsem létezhet autentikus fordítás, ahogy az Evangéliumok is csak görögül szólhatnak hozzánk az Isten nyelvén.